Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is szerepel a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján. A shortlistre való felkerülés okán pedig közel került Magyarország, hogy újabb Oscar-díjat hozhassunk el.

Nem lesz könnyű elhódítani az újabb Oscar-díjat

A sikerhez gratulált Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra program ötletgazdája és Káel Csaba filmügyi kormánybiztos is.

A listán szerepel még a cseh Festett Madár (The Painted Bird), az észt Truth and Justice, a francia Nyomorultak (Les Misérables), az észak-macedón Mézkirálynő (Honeyland), a lengyel Corpus Christi, az orosz Beanpole, a szenegáli Atlantics, a dél-koreai Élősködők (Parasite) és a spanyol Fájdalom és dicsőség (Pain and Glory) című film.

Nem lesz könnyű elhozni a díjat, hiszen az Élősködők az idei Arany Pálma-díjat is elhozta Cannes-ból. (A filmről írt kritikánkat ezen a linken olvashatjátok.)

Tóth Barnabás Akik maradtak filmjét küldjük a 2020-as Oscar-díjra

A hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 92.

Az amerikai filmakadémia idén 93 alkotásból választotta ki a szűkített listán szereplő 10 művet, amelyből majd kikerülnek a kategória végső jelöltjei.

Ők az alkotók

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével. A forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írta, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes volt, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.

Tóth Barnabás Akik maradtak filmjét küldjük a 2020-as Oscar-díjra

A hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 92.

A legjobb nemzetközi – korábban legjobb idegen nyelvű – film kategóriájában 1956 óta ad át Oscar-díjat az amerikai filmakadémia. Eddig két magyar film, a Szabó István rendezésében készült Mephisto és a Nemes Jeles László rendezte Saul fia diadalmaskodott e kategóriában.

A jelölteket január 13-án ismertetik, a 92. Oscar-gálát 2020. február 9-én rendezik a hollywoodi Dolby Színházban.

Akik Maradtak Film Oscar Díj 2020 Tóth Barnabás
Tóth Barnabás: Akik Maradtak

A film elkészültét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011-ben életre hívott támogatási programja, a Magyar Média Mecenatúra program támogatta. Kollarik Tamás, a Mecenatúra program ötletgazdája gratulált Tóth Barnabás rendezőnek és a film alkotóinak a rangos elismeréshez.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Hatalmas siker ez egy olyan filmnek, ami alapvetően nem moziforgalmazásra készült, költségvetése pedig eltörpül a nagy európai vagy amerikai filmeké mellett. A több száz komoly elismerés, a Mindenki Oscar-díja, a Trezor Nemzetközi Emmy-díj jelölése után ez egy újabb hatalmas elismerés a magyar filmművészetnek és a Mecenatúra programnak egyaránt[/perfectpullquote]

– fogalmazott Kollarik Tamás, aki emlékeztetett: az NMHH 2011 óta több mint 12 milliárd forinttal járult hozzá csaknem 1400 kortárs magyar alkotás létrejöttéhez. A Mecenatúra programban támogatott filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi díjat és elismerést gyűjtöttek be az évek során, de a legfontosabb siker a több millió magyar néző elérése, szórakoztatása volt – tette hozzá Kollarik Tamás.

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos is gratulált a sikerhez.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Gratulálok Tóth Barnabásnak és alkotótársainak az újabb sikerhez! Az Akik maradtak a legjobb tíz nemzetközi film között versenyez a jelölésért. Öegbíti a magyar film jó hírét, ismét a hazai filmiparra irányul a nemzetközi figyelem. Kormánybiztosként személyesen is és a Filmalap anyagilag támogatja a magyar film Oscar-kampányát. Óriási öröm, hogy ismét a legjobbak közé került egy magyar film[/perfectpullquote]

– mondta Káel. Korábban azt nyilatkozta Andy Vajna utódja, hogy a történelmi témákra és a sorozatokra koncentrálna.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.