Az Ázsia Expressz következő évadának szereplői elindultak a Mexikóba, de még meg sem érkeztek, Alekosz máris balhézott.

Megkezdődtek az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatásai, a versenyzők repülővel először Hollandiába, majd onnan Mexikóba utaztak. 

Alekosz pedig nem volt megelégedve az első repülő pilótájával, írja a 168.

Több nehézséggel kellett szembenéznem már most, pedig még csak pár órája indultunk el Budapestről. Kezdeném azzal, hogy a pilóta egy nő volt, ami előtt eleve értetlenül állok, hiszen egy nő ne végezzen ilyen tipikusan férfimunkát

– nyilatkozta a realityhős. “De ha már végez, akkor végezze rendesen, ne úgy, ahogyan ő tette. Egész úton tekergette, csavargatta a gombokat, variált összevissza. Tele volt vele a hócipőm! Nem értem, miért kellett bukdácsolni, fel-le hullámozni. Talán azt hitte, ez nekünk tetszik? Hát, nem tetszett, és ezt leszállás után jeleztem is a légikisasszonyoknak” – tette hozzá.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet