„Rögtön kezdhetne már reggel fél hatkor” – Két és fél millióba kerülne, ha egy napra Jakupcsek Gabriella asszisztense szeretne lenni
Két és fél millió forintot kellene fizetnie annak, aki egy napra szeretne Jakupcsek Gabriella asszisztense lenni.

Szerző
Két és fél millió forintot kellene fizetnie annak, aki egy napra szeretne Jakupcsek Gabriella asszisztense lenni.

Kiara Lord már az első pillanatban kitette az indexet a tekintetben, hogy tőle bizony kizárólag a nyers őszinteséget hallhatják majd a nézők, ami a szívén, az a száján.

Alföldi Róbert a Facebookon osztott meg egy bejegyzést, amiben hangsúlyozta, a gyerekeket nem a Pride-tól kell megvédeni, hanem „a magyar valóságtól.”

Várkonyi Andrea: „Sosem kapaszkodtam senkibe”.

Ezt azért nem gondoltuk volna.

Történelemhamisítással vádolják a sorozatot.

Úgy érzi, megterhelőek számára a farm körüli munkák.

Hiába ölelték egymást a Farm VIP-ban, az csupán a műsor kedvéért volt.

A ValóVilág korábbi győztese úgy véli, a börtönben töltött két évének köszönheti, hogy türtőztetni bírta magát a nigériai mulatós előadóval vívott szócsatájakor.

Minden idők egyik legkínosabb interjújában Csernus Imre azzal fenyegeti meg Gulyás Mártont, hogy hazamegy a stúdióból.
