Varsányi Réka kétségbeejtő helyzetben: „Eladtam az ágyamat, hogy legyen miből vásárolnom”
Alekosz volt barátnője nehéz anyagi helyzetbe került a két gyerekével.

Szerző
Az énekesnő korábban kijelentette, hogy nem folytatott viszonyt jelenlegi párjával a házassága alatt.

Nem kellett sokat várni a TV2 válaszára sem.

Szavai szerint Gábor mindenkit ellene fordított, ami miatt elmagányosodott. Ennek köszönhető, hogy végül Istenhez fordult, hiszen szerinte egyedül hozzá tudott fordulni segítségéért. Szerinte a mai napig pontosan tud minden lépéséről, amely szerinte nagyon ijesztő és fél tőle: „Ő meg közben minden lépésemről tud, ami számomra ijesztő: pontosan tisztában van vele, mikor milyen felkérést kapok, milyen…

A Meglepetés lett figyelmes arra, hogy Sarka Kata nemrégiben a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztott meg virágos díszítésű muffinokat

A nő három évig gyászolt, de az igazság megismerése, még ha fájt is, felszabadította őt.

Fáj neki, hogy nem hívják magyar filmek szereplőválogatására.

Nemcsak a kölykök a hátsó udvarból rajongtak érte, hanem az úri közönség is.

Újra képernyőre kerül Bálint Antónia.
