Amióta széles körben elérhetővé váltak a különféle autós kamerák és tolatóradarok, azóta sokkal biztonságosabbá vált a járművezetés. Már nem kell az érzékszerveinkre hagyatkozni, ha egy szűk helyre kell beállni, a forgalomban való részvétel pedig kevésbé stresszes úgy, ha az események rögzítésre kerülnek.

Így könnyítik meg a sofőrök életét az autós kamerák

Egy baleset esetén döntő fontosságú lehet, ha a történtekről készült felvétel. Az Autompláza Kft. menetrögzítő kamerái rendkívül jó felbontásban rögzítik az eseményeket, legyen akár éjjel, akár nappal. Az Autompláza Kft. tolatókamerái pedig a parkolásban segítenek.

Ma már egészen innovatív megoldásokat is lehet találni a piacon. A kombinált megoldások közül kiemelkedik az, amely teljes értékű visszapillantó tükörként és egyben autós kameraként funkciónál érintőképernyővel együtt. Az ilyen, visszapillantó tükörrel egybeépített kamerák az autó előtt és mögött történő eseményeket is felveszik.

A megoldás nagy előnye, hogy gyakorlatilag ki sem lehet szúrni, hogy kamera van a kocsiban, ráadásul a látómezőt sem takarja ki semmi. A kamera képe megjelenik a teljes tükörfelületen. Amennyiben kikapcsoljuk a kijelzőt, máris tükörként funkcionál. További jó hír, hogy erős napsütés esetén is jól működik.

Egy készülék több funkcióval is rendelkezhet

Léteznek olyan kamerák, amelyekhez GPS modul is tartozik. Egy egészen apró tárgyat kell az ilyen készülékek esetében a szélvédőhöz rögzíteni. Az ilyen rendszerek képesek szüntelenül rögzíteni azt, hogy a kocsi merre jár, továbbá a jármű sebessége is monitorozható. Egy kompjúterre installált programmal ezen adatokat később is lehet ellenőrizni.

Néhány autós kamera csupán menet közben működik. Akadnak azonban szép számmal olyan típusok is, amelyek parkoló üzemmóddal is rendelkeznek. Azon készülékek, amelyek a megállást követően automatikusan erre a módra váltanak, képesek felvenni azt, hogy mi történik a gépkocsi körül akkor, amikor a tulajdonosa nincs a volán mögött. Így könnyen bizonyítékot lehet szerezni, amennyiben valaki nekitolat az autónak, vagy más módon megsérti.

A legfejlettebb kamerák ráfutás érzékelővel is fel vannak vértezve. Egy régebbi típusú járgányt feltétlenül érdemes felszerelni ilyen extrával, hiszen így a közlekedés sokkal biztonságosabbá tehető. Az érzékelő képes jelezni azt, ha a gépkocsi előtt haladó autó túl közel kerül, mint ahogyan azt is, ha sávelhagyás történik. Persze ez csak akkor történhet meg, a sávok felfestése kifogástalan és az időjárási körülmények is megfelelőek.

Amit a modern tolatókamerák kapcsán tudni kell

A manapság kapható tolatókamerák között akadnak olyanok, amelyeket rendszámtáblakeretbe lehet integrálni. A széles látószögű kamerának köszönhetően jól beláthatóak azok a területek is, amire technikai segítség nélkül esély sem volna.

Tolatókamera vásárlása esetén érdemes meggyőződni arról, hogy a készülék járműspecifikus-e, azaz kompatibilis-e a saját autónkkal. A képrögzítés minősége szintén fontos szempont, hiszen nem sokat ér egy olyan felvétel, amelyen a rendszámok nem olvashatók.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-_cardinmove.com_ - 2025 január - Cikk2

A digitális névjegyek világa

A modern időkben nemcsak a filmes történetek szőttek új szálakat a mindennapi élet szövetébe, hanem a technológia is, amely új lehetőségeket nyit a kapcsolatteremtés világában.

pexels-janeski-3636055

Külföldre utazna? Ezért válassza Las Vegast

“Amit Las Vegasban csinálsz, az Las Vegasban marad” – tartja a híres mondás, de a valóság az, hogy az itt szerzett élmények egy életre elkísérnek. A sivatag közepén épült város évente több mint 42 millió látogatót vonz, és ez nem véletlen.

help-906885_640

Tudatos gyermekmentesség a huszonegyedik században

A társadalom, mint minden más, folyamatos alakulásban van. Ez az alakulás számos tényező eredménye, melyek közül talán a szociális, a gazdasági, az egészségügyi és a politikai tényezők a legmeghatározóbbak.

elvitelesdoboz.hu - 2025 január - Cikk 2

Hogyan válasszunk pizzadobozt?

Az esti filmezéshez egyre többen rendelnek pizzát, így nem csoda, ha a pizzériák forgalma az esti, főképpen a hétvégi időszakban megnövekedik.

ID-2958

Énmárka vagy márkaépítés?

A 2020-as években igazi közösségi média sztárok épülnek, és már nem kell hosszú éveket várni arra, hogy valaki reflektorfénybe kerüljön.

orszag-hivoszamok

Te mit tudsz a következő hívószámokról?

Ha valaha kaptál már furcsa nemzetközi hívást, biztosan elgondolkodtál, honnan érkezhetett. Az alábbiakban megvizsgálunk néhány érdekes és gyakran keresett országhívószámot, hogy sose érjen meglepetés!