Induló interjúsorozatunkban igyekszünk bepillantani a magyar zeneipar kulisszái mögé, egészen pontosan a hazai alternatív zene meghatározó együtteseinek dobosaival beszélgetünk. A dobszett mögül a Vad Fruttik tagja, Hock Attila mesélt nekünk először, többek közt pályafutása kezdeteiről, a magyarországi, alternatívnak mondott zenei közegről, és a dobolás fizikai aspektusairól.

Hirdetés

ContextUS: Első kérdésünk a dobos pályafutásod kezdeteire kíváncsi. Mióta dobolsz, ki inspirált, és próbálkoztál-e más hangszerrel?

Ha jól emlékszem ’96 környékén kezdtem el dobolni, mert kíváncsi voltam, hogy a Zirci Buliban hogyan csinálja a Takáts Tamás dobosa, amit csinál. A környezetemben is volt dobos, és akkoriban már nagyon untam a klasszikus zongorázást, mert elkezdett érdekelni a rock és a metal zene. Egyébként a zongora abbahagyását megbántam, most próbálkozom vele újra, gitár pedig mindig volt otthon, azon sokat játszogatok.

Contextus: A Vad Fruttik még a kétezres évek előtt alakult Várpalotán, de körülbelül tíz évre rá, 2006-ban futottak be a magyar zenei piacon, és a testvéreddel, Hock Zoltánnal ebben a második hullámban csatlakoztatok a zenekarhoz. Hogy emlékszel vissza ezekre az időkre? Ismertétek korábban Likó Marcit? Ők kerestek fel titeket?

Én akkoriban kezdtem kiesni az egyetemi évekből, és épp kezdenem kellett volna gondolkodni a jövőmről. Na, ekkor jött egy telefon, a másik végén Gyuszkóval – akivel előtte az Easylifenatural zenekarban zenéltem együtt –,  hogy van-e kedvem csatlakozni a Fruttikhoz. Volt! Fél évre rá pedig érkezett Zoltán is.

Épp a második lemez utolsó mozzanatai történtek akkoriban, két dalt én doboltam fel.

Nagyon szép idők voltak ezek. Zoltán az első koncertje után – amit közvetített a televízió is – betörte a fejét, és a János Kórházban kötöttünk ki. A zenekart egyébként ismertük már régebben, és nem hazudok, ha azt mondom, szerettem is őket, több koncerten is voltunk, szegről-végről ismertük is egymást.

ContextUS: Gyakran foglalkoztat a kérdés, hogy dobosként milyen módon lehet hatással lenni a számok megírására. Ha vannak saját ötleteid, azokat hogyan osztod meg a többiekkel? Avass be egy kicsit az alkotási folyamatba!

Hock Attila / Vad Fruttik / Interjú
Hock Attila / Fotó: A Vad Fruttik hivatalos Facebook-oldala

Például könnyen lehet gyorsítani a dalokon. Komolyra fordítva a szót, ez dalfüggő. Van olyan, hogy a dalszerző konkrét dobtémával érkezik, de van, amikor csak egy tempó, vagy csak egy érzés van előrebocsátva, ilyenkor lehet többet virítani. Van olyan is, hogy a dobos érkezik dallal, de a lényeg, hogy akkor lesz kész, amikor minden tag nagyjából elégedett. Nincs törvényszerűség ebben a folyamatban.

Contextus: Testvéred Zoltán, basszusgitáron játszik a Fruttikban. Milyen a viszony kettőtök közt? Fiatalabb korotokban is zenéltetek együtt? Volt rád valamilyen hatással zeneileg, vagy inkább fordítva?

Nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Voltak korábbi zenekaraink, amikben mindketten játszottunk, illetve szárnypróbálgatásainkat is sokszor közösen próbálgattuk a hatodik emeleten. Pont ő nyitott ajtót egyszer, amikor az alattunk lakó feljött és megkérdezte: “Nálatok hány hangszer van a családban?”. Én a dob mögül néztem vissza, apukám meg gitárral a nyakában…

Állandóan hatással vagyunk egymásra, hallgatunk, küldünk zenéket egymásnak, nyilván ugyanazokon nőttünk fel.

De azért nem teljesen azonos dalokat szeretünk: Bowie-t nem bírja, én meg a black metalt.

ContextUS: A mai nap viszonylag elfogadott az a naiv álláspont, hogy a rockzenei együttesek gitáros-énekesei a banda hierarchiájának csúcsán helyezkednek el. Ezt a színpadkép, az interjúk, és a rajongók átlagos véleményei alapján azért kijelenthetjük, de nyilván minden bandának megvan a maga története. Mennyiben van ez így nálatok, a zenekaron belül? Úgy gondolod, hogy eléggé megbecsült tagjai vagytok a zenész társadalomnak? És a rajongók körében?

Én azt látom, hogy az ilyen zenekarokban hasonló megközelítések léteznek. Az énekesek álmodozók, állandó ötletelők, általában szeretnek központi tényezők is lenni, a gitárosok beleteszik a szívüket a témáikba, és nagyon élvezik, amikor ezeket előadják, a billentyűsök megfejtik, hogy az előző kettő mit csinál rosszul, a dobosok kekecek, és nem értik, mi a fenét kell még itt gatyázni, és ott vannak mindenkinek a lelki társai és támasztékai, a basszerosok. A zenésztársadalom hangszeres párjai mindig egymásra találnak, órákig tudnak “szakmázni” a másikkal, a közönségnek pedig nyilván az énekesek lesznek a kedvencei és példaképei, a többiek csak utánuk jöhetnek, de ez így van rendjén.

Contextus: A zenélés mellett mivel foglalkozol? Van más szenvedélyed, vagy olyan dolog, amire hivatásszerűen tudnál/tudsz tekinteni?

Más komolyabb elfoglaltságom nincs, próbálok minél több időt gyakorlásra fordítani, arra figyelek, hogy mindig ez legyen a legfontosabb elfoglaltságom egy nap, és hogy ne osszam meg túlzottan az energiáimat.

Hock Attila / Vad Fruttik / Interjú
Vad Fruttik / Fotó: A Vad Fruttik hivatalos Facebook-oldala

ContextUS: Mi a véleményed napjaink magyar alternatív zenéjéről? Tetszenek az aktuális folyamatok? Hogy gondolod; egy koherens, egymást inspiráló közegben dolgozhattok, vagy inkább túl szűkek az anyagi és személyi keretek? Ha van probléma, hol neveznéd meg?

Mindig kíváncsi vagyok az újdonságokra, így szoktam azzal időt tölteni, hogy keresek friss zenéket a neten. Szoktam gondolkodni, hogy vajon miért nem találok annyit, amennyit szeretnék. Talán azért, mert lehet, hogy ugyan zenekarból van sok, csak én vagyok nagyon válogatós, esetleg lehet, hogy már nem ez az a műfaj, ami a leginkább inspirál. Valószínűleg már nem értem teljesen az új zenék miértjét, és hajlamos vagyok azt mondani: ez már volt.

Egyébként nekem az a meglátásom, hogy az alternatív szcéna mostanában teljesen összeért a mainstreammel.

Ezt egy hosszú folyamat végpontjaként értelmezem, mi is részesei vagyunk. Ez nem is baj. A gond az, hogy a rajongói figyelem szerteszét osztódik az amúgy is kicsi magyar zenei életben. Nehéz már egy kezdő zenekarnak megvetnie a lábát egy ilyen közegben ahol nincsenek meg azok a fanatikus csoportok, akik képesek őket felemelni, és kitartani mellettük éveken át. Az alternatív is egy címke lett, amit mostanra már mindenki megért – maximum nem szeret, nem pedig egy életérzés. De aztán ne legyen igazam!

Contextus: Végül, egy kicsit buta, de annál kíváncsibb kérdéshalmaz: miért szeretsz dobolni? Mitől adhat többet, mint egy másik hangszer? Milyen energiák szabadulnak fel benned koncert közben, illetve mennyit számít az, hogy fizikailag a dobszett mögött van legjobban igénybe véve a zenész teste?

Amikor zongoragyakorlás után dobolok, nagyon felemelő tud lenni, de biztos, csak azért, mert ezt többet csináltam. Más agyat kíván, és mondjuk a legnagyobb előnye az, hogy nem kell hangnemekkel törődni. Az említett fizikai oldal nagyon fontos. Mostanában kezdtem el jobban figyelni rá, hogy meglegyen bennem az a fajta hevület koncertek előtt, ami energikusságot eredményez, mert a dobnál nagyon fontos a lendület. Fáradtan nem lehet csinálni. Ha az ember jól csinálja, akkor ez az energia vissza is jön egy koncert alatt, de az is lehet, hogy utána hordágyon kell hazavinni a dobost.

Hirdetés