Az Art Week Budapest tudósításunk első részét már olvashattátok, és elkészült a második is. Ez inkább egy összefoglaló lenne. Az elegáns belvárosi házak galériáinak titkaiba nyert bepillantás számtalan kérdést vethet fel a művek szemlélőjében, ezért is helyeztük a hangsúlyt inkább a háttér információkra. 

Hirdetés

Útvonal: Neon Galéria – Karton Galéria  – Art+Text Budapest – NextArt Galéria

Tárlatvezető: Üveges Krisztina, művészettörténész

Az V. és a VI. kerület patinás házainak udvarán, földszinti és emeleti lakásaiban helyet foglaló exkluzív galériákba vezet a túra, amely alkalmával, például Kerekes Gábor zseniális, a technikát megújító fotós egyéni kiállításában, reflexióival a Taxidermiából és az Ópiumból ismert Szöllősi Géza grafikus, festő, látványtervező, designer borzongató, erotikus és szarkasztikus munkáival ismerkedhetünk; az előszeretettel kísérletező, filmeket, fotókat és festményeket egyaránt alkotó Révész László László műveivel találkozhatunk. Vagy belefeledkezhetünk Verebics Ágnes legújabb, a testtel és testrészekkel foglalkozó műveinek merész expresszivitásába.  

– olvashattuk az ajánlóban az Art Week honlapján.

Neon Galéria, Révész László László, Non serviam, A kiállítás megtekinthető: 2016.04.08. – 2016.05.05.

Sétánk első állomása a Neon Galéria volt, ahol Révész László László ’80-as években készült műveit vehettük szemügyre Üveges Krisztina művészettörténész kalauzolásával.

Révész szerteágazó életművéből ez a második kiállítás a Neon Galériában, az első márciusban volt, ahol az új munkák kerültek bemutatásra.

A galéria tulajdonosa, Tóth Árpád szerint a korai művek kiállításának érdekessége, hogy milyen üzenete, jelentése lehet ezeknek mai kontextusban. Révész pályájának kezdete egybeesik a ’80-as évek generációjának hőskorával. Az akkor húszas-harmincas fiataloknak volt egy pezsgő, avantgárd szellemi közegük, és ennek meghatározó figurája volt Révész, valamint Böröcz András, Méhes Lóránt, Vető János, hogy csak pár nevet említsünk. Révész és Böröcz együtt hoztak létre performanszokat, melyek nagy érdeklődésre tartottak számot.

A festményeken ezekből láthatunk jeleneteket, vagy ezekre utaló gondolatokat jelenít meg a művész. Révész a Képzőművészeti Egyetem mellett az Indigó csoportban is tevékenyen részt vett, amely Erdélyi Miklós vezetésével egy nagyon fontos formációja volt a magyar avantgárdnak.

Az Indigó csoportba az akkori főiskolás művészek jártak leginkább, mivel Erdélyi megpróbált más irányt mutatni a fiataloknak, mint amit tanulmányaik során kaptak. Művészképző volt, de nem festeni, rajzolni vagy szobrászati technikákat elsajátítani tanultak meg, hanem arra próbálta őket rávenni, hogy minden elképzelhető módon szembemenjenek a hagyományos művészképzéssel.

A kreativitás felszabadítása volt a cél. Az Indigó meghatározó lehetett Révész számára is, mivel igen sokrétű életművet tudhat magáénak. Festészettel foglalkozik, de a Képzőművészeti után elvégezte a MOME animációs film szakát is, és számos nemzetközi fesztiválon szerepeltek animációi. Foglalkozik komputergrafikával, és jelenleg artistákkal dolgozik performanszok létrehozásán.

Budapest Art Week
Budapest Art Week / Fotó: Máthé Tekla Noémi

Ahogy a ’80-as évektől elindul a posztmodern a képzőművészetben is, azok a művészek, akik korábban performanszokat csináltak, fotóztak, ismét festeni kezdenek, elkezdenek szubjektív alkotásokat létrehozni, élvezik a színeket, a festék textúráját. A ’80-as évek elején lezajlott egy gondolat- és korszakváltás, ami felszabadította a művészeket és ismét olyan témák kerültek elő, amelyek sajátjaik voltak. Jellemző a korszakra, hogy olyan motívumokat használtak, amelyek a külső szemlélőnek talán nehezen megfejthetők. Révész munkái sem könnyen dekódolhatók azok számára, akik nem ismerik az alkotó életművét, szerteágazó tevékenységét.

Nem absztrakt művészettel van dolgunk Révész festményei esetében, ahol a formák nehezen beazonosíthatóak, vagy nem olyan elemeket láthatunk, melyek jelentéstartalma nehezen érthető lenne, de a képi elemek összeolvasása mégis nehézséget okozhat.

A ’80-as évek egy másik jellegzetessége volt, hogy újra történeteket próbáltak a művészek elmesélni, narratív tartalmakat megjeleníteni hagyományos festői eszközökkel. Révésznél is egy ilyen különös, filmszerű látvány tárul a szemünk elé, látjuk a szereplőket, de valahogy mégsem tudunk olyan történeteket kerekíteni mögéjük, mint a hagyományos festészet estében. Amitől mégis izgalmassá válnak a kiállított képek, hogy a művész lehetőséget ad nézőjének saját történetek elgondolására. Jeleneteket, szerepeket láthatunk, melyből arra következtethetünk, hogy végig a művészi szerepre kérdez rá.

Karton Galéria, Verebics Ágnes, My freaks, A kiállítás megtekinthető: 2015. április 22 – június 3.

Megkísérlem áthelyezni kiállítás-helyzetbe a műtermem falába “égett” mikró horror lerakatom… halmozok, újragondolom, fekete szurokban forgatok, …túl intim, túl veszélyes, túl borzalmas, túl vicces, túl ironikus, túl giccses…. Borzalmak… latex, lemez, légszomj, vírus, vedlés, genotípus, varratok, ex-votok, mágia, méh, mohóság, gátlástalanság, kopott, karcos tükrök… proszektúrák hullatálcáinak hideg fémességét idéző hordozók…  

– mondta el őszintén Verebics Ágnes.

Verebics Ágnes festő szakon végzett a Képzőművészeti Egyetemen és legkorábban portrékkal tűnt fel, saját magát ábrázolta viszonylag nagy vásznakon, ami az ő indulásakor a ’90-es években nagyon jól beleilleszkedett abba a feminista irányvonalba, amely ekkor vette kezdetét Kelet Európában. Nagyon sok olyan fiatal művésznő indult ebben az időszakban, akik szinte elsőként kezdték el tematizálni a női identitáshoz kapcsolódó problémákat.

Ágnes is ebben a vonalban kezdett, aztán elindult abba az irányba, ami most látható a kiállításon.

Egyre inkább eltávolodva a festészettől, más médiumok felé kezdett kalandozni, fotózással foglalkozott, különböző objekteket alkotott, eltávolodott attól a festészeti hagyománytól, amit az akadémián elsajátított.

Ami egyértelművé válik a kiállításból, hogy egy bátor, tabudöntögető művészről van szó, aki erőteljesen tárgyalja azokat a témákat, amelyek őt éppen foglalkoztatják. Korábban több olyan műve is készült, ahol groteszk, bizarr lények jelentek meg, kifejezetten ijesztő, horrorisztikus elemekkel kiegészülve. Amit most láthatunk, ebbe a tendenciába illeszkedik.

Budapest Art Week
Budapest Art Week / Fotó: Máthé Tekla Noémi

Verebics Ágnes művei erőteljesen reflektálnak jelenünkre. Megpróbálja érzékelni azokat a talán szavakkal nem is kifejezhető érzéseket, élményeket, amelyek bennünket folyamatosan érnek. Bojár Iván András a megnyitón úgy értelmezte az alkotásokat, mint a kollektív szorongás manifesztumait. Ágnes művei tulajdonképpen olyan elemeket tartalmaznak, amelyek ezeknek a szorongásoknak a feltérképezései. Agresszív képek, fenyegető formák.

Rengeteg maszkos alakot láthatunk, melyek részben a szado-mazo szexuális játékokra utalnak, másrészt egy furcsa, arctalan fenyegetettségre, ami talán a félelemnek lehet egy általános megfogalmazása.

Amitől igazán izgalmas a kiállítás, hogy egyszerre nyíltan és áttételesen, ugyanakkor szofisztikáltan tudja a problémákat megfogni, így esztétikailag is lebilincselővé válnak az alkotások a szemlélő számára. Minden jó műtárgy több síkon tud hatni, ezek a művek pedig képesek zsigereinkig hatolni.

Art+Text Budapest, Kerekes Gábor-Szöllősi Géza, Body, Fetish, Death, 2016. március 24 – Április 23.

A test-fétis-halál fogalmi hármas köré szervezett kiállítás különleges keresztmetszetét mutatja be a két évvel ezelőtt, 69. életévében elhunyt Kerekes Gábor fotográfus gazdag és sokrétű életművének. Az archaikus technikákat tudományos fényképekkel vegyítő Kerekes egy alkimista fotós lencséjén keresztül vizsgálta a tapintható külvilágot és az emberi psziché titkos mozgatórugóit.

– tudhattuk meg az ajánlóból.

Erre a tematikára reflektálnak Szöllősi Géza művei egyéni módon.

Hatalmas életműről van szó Kerekes Gábor esetében, számos műfajban alkotott. Jellegzetes vonása munkásságának a tudomány iránti érdeklődés, ebből kifolyólag fotóira is jellemző, hogy egyfajta tudományos távolságtartással képes bemutatni az őt körülvevő világot.

A képek társadalmi tabukat jelenítenek meg, melyek a szexulitáshoz kapcsolódnak, illetve az öregedő testhez, és ilyen formában a halálhoz. A fotókon szereplő alakok is mintegy tárgyként jelennek meg, arctalan, személytelen testek, akár egy orvosi illusztráció.

Kerekes Gábornál nem oldott erotika ez, és az etruszkok mindenek fölött álló derűje sem hatja át ezeket a fotográfiákat. A témából fakadóan izgatónak tetsző képekből inkább dermesztő ridegség árad, az olvadó erotika helyett hideglelős, fagyos levegő veszi körül egységesen a tárgyakat, személyeket. Egy olyan művész képi világa ez, aki határvonalra érkezett, már nem kell tekintettel lennie semmire. Tárgyát tekintve is (archaikusnak láttatott vibrátorok, üveg és plasztik műpéniszek, női divattáskák, kortalan, glamour női ruhák) merész választás, a saját és mások testét fényképezve is cenzúramentes ábrázolások, szándékosan maga mögött hagyva az érzékiség esztétikáját. Inkább fricskát mutat a kortárs művészet aszexualitásának is, semmilyen szinten nem akar a kortárs paradigmákból beemelni semmit… Drámai és tragikus képek, sötét fény csillog belőlük, amit felerősít az alkalmazott kollódiumos negatív technológiájának, láthatóan véletlenszerű, romlandónak ható képalkotó effektusa is.  

írja róla Barta Zsolt Péter.

NextArt Galéria, Illés Barna: A látvánnyal szembeni aktivitás, 2016. április. 19 – április 24.

A látvánnyal szembeni passzivitás az ébrenlét valódi ellentéte. A körülöttünk létező(?) világ képekben archiválódik bennünk. Ezek elkísérnek minket és egyes helyzetekben akcióra aztán másokban re-akcióra serkentenek.  

– olvasható a NextArt Galéria honlapján.

Budapest Art Week
Budapest Art Week / Fotó: Máthé Tekla Noémi

A fotó mint médium rendkívül sokrétű, mikor megszületett ez a technika a 19. században, dokumentum jellege miatt szerették meg. Sok fotótörténész leírja, hogy az emberek úgy fogadták el a fotót, mint a valóságnak egy teljesen hű mását, mintha annak egy megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka lenne.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg az egyik legnagyobb hatású francia filozófus, Roland Barthes Világoskamra című kötetében, aki ott indítja az egész gondolatsort, hogy a fotó az a valóság, és nem merül fel bennünk, hogy amit látunk, az nem a valóságra vonatkozik. Majd ezt meg is cáfolja azzal a történettel, hogy mikor meghalt az édesanyja, elővette a régi családi fényképeket, és bár rengeteg fotó készült róla, valahogy egyik sem őt ábrázolta.

Egyetlen képen látta csupán azt a tekintetet, mellyel édesanyját azonosítja. Ezért gondolja azt, hogy egyrészt a fotókon mindig viselkedik valahogy azok alanya, másrészt a fotósnak is van egy saját nézőpontja, valamint a kamerának is megvannak a technikai adottságai.

Többen is elkezdtek azzal foglalkozni, hogyan tudják a fotót manipulációra használni, hogyan lehet a valóságot úgy módosítani, hogy igaznak tekintsük. Az ’50-es, ’60-as évektől beindult egy folyamat, melyben a művészek rájátszanak arra, hogy mennyire manipulálhatók vagyunk képeken keresztül, majd a digitális képalkotással végképp minden korlát megszűnt.

Illés Barnánál egy újabb megközelítési móddal találkozhattunk. A megrendezett fotó az a fogalom, amellyel munkássága fémjelezhető. Most kiállított művei reális tereket, reális épületeket mutattak, ugyanakkor – amint arra a cím is bíztatott –, lehetőséget adtak a szabad asszociációra.

Illés Barna saját művészetéről elmesélte lelkes hallgatóságának, hogy munkamódszere mindig az aktuális helyzetekre való reakció, és bár korábban ez tematikus sorozatokban nyilvánult meg, manapság inkább egy-egy képet és nem sorozatokat készít. Az elkészült képekből egy idő után aztán megfogalmazódik valamiféle egység, szövet, így amikor már négy-öt éve gyűlnek a fotók, akkor rendelkezik éppen elég anyaggal ahhoz, hogy összeálljon egy kiállítás. Nyilván munka közben is gondolkodik az ember arról, hogyan kapcsolódik össze a Kádár-villa egy befejezetlen úttal, és a befejezetlen úton megjelenő reklámtáblával, valamint a Bukta felirattal a Műcsarnok homlokzatán. Tehát amikor a gondolati kapcsolat megszületik, elkezdi újra beválogatni a képeket.

Budapest Art Week
Budapest Art Week / Fotó: Máthé Tekla Noémi

Azt tartja izgalmasnak, ami szürreális, abszurd, vagy magában rejti ennek lehetőségét, és azzal, hogy megváltoztatja a kontextust, létrehozza magát a művet. A művekből olyan darabokat emel ki, amelyeknél úgy érzi, hogy van benne egyfajta reflexió.

Például így jött létre az a kontextus, ami a Bukta képet – A Magyar Képzőművészetnek címet viselte – beemeli ebbe a kiállításba. Hat évvel ezelőtt készítette a Schaulager című képet, ami egy snapshot volt, és eszébe ötlött, hogy ez remek kontrasztot alkothat az előbb említettel.

Szembeállítja a 19. századi klasszicizáló épületet a maga hagyományaival és a maga szerencsétlen jelenlegi és múltbeli történetével, a Schaulagernek az inkább archaizáló, mint klasszicizáló bejáratával. Az utóbbi önmagában is szürreális, mert leemelte az entrance-t az épületről, ami a hatalmas komplexumhoz képest egy kis makettszerű bejárat. Elolvasva az épület építészeti koncepcióját az derül ki, hogy tulajdonképpen egy művészeti áruházat terveztek, és Illés úgy vélte a kétféle gondolkodás erősen szembeállítható egymással. Hogyan működnek a dolgok a két helyen és ez vizuálisan hogyan jelenik meg. Valahogy így keverednek össze egyes alkotások egy térben.

Az elegáns belvárosi házak galériáinak titkaiba nyert bepillantás számtalan kérdést vethet fel a művek szemlélőjében, ezért is helyeztem a hangsúlyt inkább a háttér információkra, mintsem az értelmezésekre. Mindegyik tárlat felajánlja a szabad asszociációt, ám a kiállítások és művek címei összevetve a képi élménnyel, egy-egy témán belül engednek teret a szabad gondolatáramlásnak, kérdések megfogalmazásának. A megértést nagymértékben segítik a jelenlegihez hasonló tárlatvezetések, a művészek saját szavaikkal megfogalmazott gondolatai, melyek azokat is megszólítják, akik nem rendszeres látogatói a kortárs művészeti kiállításoknak.

További információ a művészekről:

Révész László László: http://www.revesz.eu/

Verebics Ágnes: http://agiverebics.hu/

Szöllősi Géza: http://www.gezaszollosi.com/

Kerekes Gábor: http://w3.enternet.hu/kgj/

Illés Barna: http://www.fotografus.hu/hu/fotografusok/illes-barna