Noha ezt politikusok esetében erősen álláshalmozásnak hívják, Orbán János Dénes hivatkozhat úgymond prózai okokra: például aránytalanul kevés pénzzel támogatott íróakadémiája hanyatlására.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. vezetője a tavaly elhunyt Csontos János helyére érkezett az NKA megújult Szépirodalmi Kollégiumába. A miniszteri hatáskörben kinevezett költő többek közt a Magyar Időkből, az M5 irodalmi műsorából valamint az immár 1,4 milliárd forinttal támogatott KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémiájából lehet ismerős.

A költő példamutató hozzáállásáról tavaly közölt a Magyar Narancs egy hosszabb cikket, amelyben így írnak:

Lefegyverzően nyíltan beszél arról, hogy az irodalmi szervezetek támogatása nem szakmai szempontok szerint alakul, hanem politikai funkcionáriusok személyes jóindulatától függ, és ezért az íróknak az ő kedvüket kell keresniük.

Tavaly az Élet és Irodalomban zajlott le hosszabb párbeszéd a kialakult helyzetről, amelyre a ContextUson Grecsó Krisztián reflektált, amikor a KMTG mégcsak 850 millió forintnyi támogatásnál tartott. Szálinger Balázs pedig az Előretolt Helyőrséget még pályakezdetekor folyóiratként ismerte.

Mivel azonban a jövőt még a ContextUs munkatársai sem látják biztosan előre, foglalkozzunk inkább a többi újonnan kinevezett NKA taggal.

Az NKA Szépirodalmi Kollégiumába a Magyar Művészeti Akadémia delegálja a vezetőt, illetve két másik tagot is, miniszteri hatáskörben pedig három további személyről döntenek. A szakmai szervezetek szintén három főt küldhetnek a kollégiumba.

A kollégium vezető Falusi Márton költő, az MMA MMKI tudományos munkatársa, a Hitel folyóirat szerkesztője. Az MMA továbbá Bertha Zoltán irodalomtörténészt és Iancu Laura író-költőt delegálta még az NKA-ba.

Miniszteri hatáskörben az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője mellett Hansági Ágnes irodalomtörténész, valamint Kovács István történész-író lehet még ott. A szakmai szervezetek jelöltjei Bednanics Gábor irodalomtörténész, Erős Kinga kritikus és Jánosi Zoltán irodalomtörténész, egyetemi tanár voltak.

Az irodalmi pályázatokról így a jövőben ezek a személyek dönthetnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.