A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (továbbiakban: KMTG) már 850 millió forintnyi állami támogatásnál tart, és a szervezet a semmiből jött létre, úgy, hogy nem volt mögötte semmiféle konszenzus. Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus nyílt levelére Grecsó Krisztián is reflektált.
Reményi, aki 1997 óta a Sziveri János Társaság elnöke, visszaemlékezik nyílt levelében, amikor Orbán János Dénes negyedmagával együtt átvehette a Sziveri-díjat. Szőcs Géza javaslatát fogadták el, mert érezték Reményiék, hogy az Előretolt Helyőrséggel valami új érték került a magyar irodalomba.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Orbán János Dénes! Huszonkét éve egészen fiatalon vehetted át negyedmagaddal (Fekete Vincével, László Noémival, Sántha Attilával) a Sziveri-díjat. Milyen örömmel fogadta (el) egy grémium (Fogarassy Miklóstól Thomka Beátáig) az akkori Szőcs Géza javaslatát, mert éreztük, hogy az Előretolt Helyőrséggel valami új érték került a magyar irodalomba.[/perfectpullquote]
– állítja az Élet és Irodalom LXI. évfolyam, 29. szám, 2017. július 21-i számában.
Reményi őszintén bevallja, hogy Orbán János Dénest és Szőcs Gézát nem csupán emlegette, de minden fórumon meg is védte az őket ért kritikákkal szemben. Azonban ennek vége, hiszen
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]most már nincs mit védeni, szegény és forradalmian makulátlan Sziveri Jánoshoz méltatlanná váltatok[/perfectpullquote]
– mondja a kritikus lesújtóan.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]És még van képetek ellenségeskedő, ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni azt a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik. Ennek a jajszónak is, persze, vannak vámszedői, de ez nem ment föl benneteket.[/perfectpullquote]
– teszi hozzá.
E levélre írta meg véleményét Grecsó Krisztián is, az ÉS szerkesztője, Menekülő helyőrség címmel. Már az elején erős felütéssel kezdi, hiszen kimondja azt, amivel tulajdonképpen mindenki tisztában van:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Reményi József Tamás valószínűleg az egyik utolsó pillanatban, másfelől hihetetlenül jókor írta meg „nyílt levelét” a Szőcs Géza és tanítványai jelenségről (Nyílt levél az írótársakhoz, ÉS, 2017/29., júl. 21.). Az ilyen-olyan irodalmi tevékenységgel álcázott közpénztolvajlásról.[/perfectpullquote]
A hat évvel ezelőtti felszólását (Árulók, Vasárnapi Hírek, 2011. október 16.) pontatlannak és hevesnek titulálta, így saját véleményét hiteltelenítette.
Kolozsvárott és Erdélyben akkorra már régen kitelt a becsülete, ahogy a legfőbb tanítványnak, Orbán János Dénesnek is. Vagyis, egy ottani nézőpontból narrálva a történetet, talán hitelesen lehetett volna keményebb, radikálisabb hangot megütni.
Már a ’90-es évek második felére, az Előretolt Helyőrség folyóirat fénykora után, máris megjelentek az úgynevezett maffiaelemek – noha nem is rejtették véka alá a srácok; büszkék voltak a verőlegényeikre, a drága autókkal száguldozó sameszokra, az így-úgy szerzett kocsmák, éttermek, fogadók is hirtelen szaporodtak kezükben.
Még nem fordult meg a század, de az ifjú tanítvány már megfogalmazta, és sokszor, nagy társaságban is elismételte ars poeticáját. Akkorra már nem Szőcs költészete működött előtte példaként, hanem a mester gesztusai, tempói lettek metaforává, a pesti útjai, mondjuk, a konzolon tartott nagy címletű pénzekkel, a lekenyerezett járőrökkel.
Grecsó erre az időre írja, hogy ekkor kellett volna felemelni hangját a magyar irodalmi életnek, és meggátolni a további belső romást! És ki kellett volna mondani, hogy
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]bár a politikai játszmák mindig felszabdalták és korrumpálták, egymás ellen fordították az irányzatos elkötelezettségű és sajnos gyakran nyájhűséghez szokott magyar írókat, ezek az új módszerek belülről indítanak, proaktívan tagozódnak be és lesznek eggyé a magyar politikai térrel. És ez nem lehetséges, ez az irány, ez a módszertan az irodalom paradigmatikus hatástörténetében nem legalizálódhat, ne legyen normálissá, elfogadottá, hogy korrupt politikussá lett egykori írók demonstrálnak minket.[/perfectpullquote]
– véli a Jelmezbál szerzője.
Mint könnyű kifogás, mindenki nyugodtan és kényelmesen találhatott volna magának kibúvót, ahogyan Grecsó is említi, azonban ennek most vége. Tanúja volt, hogy milyen gyorsan “kapott nagyobb partokat” a KMTG, Szőcs és OJD konszenzus nélküli íróiskolája. Felemlegeti azt is, hogy a vásárolt írói díjak (József Attila- és Kossuth-díj), milliókért tákolt monográfiák alapján egyértelmű volt, hogy itt nem lesz elég sóhajtozni és a „szekértáborok” emlegetése mögé bújni.
Grecsó egyetért Krusovszky Dénessel, hogy Reményi levele azt bizonyítja, lehetetlenné vált a kulturális közéletben az ún. középen állás. Sőt, ez egy újabb problémához vezet.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Teljes bizonytalanságban élünk, kétségbeesve, alig maradt független fórum, méltósággal pályázható alapítványi pénz, ösztöndíj, alkotóházi hely, színházi munka. Elfogyott a levegő, és ebben a fojtogató helyzetben rémült centizgetés folyik, mi mennyire kínos, mi mennyire becstelen[/perfectpullquote]
– állítja.
Nyílt levele végén pedig a magyar írók és költők dilemmáiból csemegézik:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Érinti-e a Hévízet a hévizi menekültes „eset”? Csak azért jobb-e az MMA, mint a Szőcs/OJD-féle „iskola”, mert ott „nagyöregek” is vannak? Az NKA szürke/fekete alamizsnája korrumpál vagy nem?[/perfectpullquote]
És Grecsó még egy problémára felhívja a figyelmet, hiszen korrupciónak minősül, ha a saját adónkat forgatjuk vissza, mert ezek adják. Ha fontos a felelős értelmiségnek az európai norma, a becsület, mindenestül újra kell definiália magát, mondja levelében Grecsó.
Mert a baj nagyobb ennél, hiszen ez a világkép és módszertan
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]felszámolja, megszünteti és érvényteleníti azt a gyönyörű hagyományt, amit a felvilágosodás óta irodalmi életnek, vagyis az írók önmagukkal és a magyar mondattal szemben érzett felelősségének gondolunk el.[/perfectpullquote]
– fejezi be levelét.
