Napi rendszerességgel ugyan nem fogyaszt alkoholt.
A tévé képernyőjén keresztül visszafogott, elegáns nőként ismerjük Ördög Nórát, a privát életben azonban igazi bulimacska a 43 éves műsorvezető.
Október közepén mutatják be Till Attila új filmjét, az És mi van Tomival?-t, aminek promójába előbb Stohl András, most pedig Ördög Nóra is csatlakozott mint a készítő kollégái/barátai, akik alkoholhoz fűződő viszonyukról meséltek.
„Az alkohol és én jóban vagyunk! Nem tudom, hogy ez pozitív vagy negatív, de én nagyon szeretem a finom borokat, és hát vidéki csaj vagyok, úgyhogy a jó pálinkákat is, ráadásul a férjem sajátot is főz. Szeretem a tequilát, a rumot, benne vagyok a buliban!” – kezdte Ördög Nóra az És mi van Tomival? című film bemutatója kapcsán, akinek egyébként műsorvezetőtársa, az alkotás rendezője, Till Attila is hosszú éveken át volt az alkohol rabja.
Bár Nóra nem napi rendszerességgel szeszel, de férjével gyakran néznek a pohár fenekére. „Olyan, mondjuk, nincs, hogy egyedül nekiállok inni, és felpattintok egy üveggel otthon, de arra a szintre már eljutottam, hogy folyamatos téma közöttünk a férjemmel, hogy honnantól indul az alkoholizmus. Egyébként azt mondják, hogy ha csak heti egyszer is, de rendszeresen berúgsz, az már alkoholizmusnak számít. Ezt így elég ijesztő kimondani, de közben soha nem volt annyira rossz élményem az itallal, a függőséggel, hogy ettől megijedjek, és azt mondjam, elég, soha többet nem akarok inni. Olyan már volt, hogy valamire nem emlékeztem az előző estéből, de nem voltam nagyon rosszul, nem viselkedtem vállalhatatlanul, a méltóságomat mindig meg tudom őrizni, túl jól bírom az alkoholt. De amikor másnap elkezdtem visszafejteni, hogy mi történt, rájöttem, hogy nincs meg minden képkocka. Na ott egy kicsit megijedtem!” – mondta.
A televíziós arra is kitért, hogy van-e a környezetében olyan, aki alkoholizmussal küzdött. „A tágabb családban volt, de a szüleim például soha nem ittak otthon. Apukám, aki autóvezetést oktatott, és minden sikeres vizsga után kapott a tanítványaitól egy üveg valamit, mert ez volt az alap, azok is ott sorakoztak az ebédlőben, a szekrény tetején, mert nem fogyott el. Úgyhogy én innen jövök, és egyébként ez is sokszor szöget üt a fejemben, hogy én, aki soha nem látta a szüleit alkoholizálni, mi viszont fogyasztunk a férjemmel, hogyan szocializáljuk a gyerekeinket” – fejtette ki.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.

ifj schobert norbi elkoltozik magyarorszag

Ifj. Schóbert Norbi nem vállal több tévéműsort, elköltözik Magyarországról: „Magam mögött szeretném hagyni az itthoni életemet”

A Sztárbox idei évadának férfikönnyűsúlyú bajnoka ifj. Schóbert Norbi lett, akinek egy nagy álma vált valóra ezzel. A fiatal jövő évtől Amerikába költözik, Floridában kezd új életet az egyetem miatt. Elmondása szerint nem fog több tévéműsort vállalni, szeretné maga mögött hagyni az itthoni életét, kivéve a barátnőjét, Petrát, akivel közösen akarnak kitelepedni.