A 19. századi orosz szerzőnek, Alekszandr Vasziljevics Szuhovo-Kobilinnak hasonló düh ragadta meg a tollát 156 éve, mint azóta sokunkét. Az 1862-ben íródott drámatrilógia középső darabja, Az ügy – avagy Normális Eljárás meggyőzően rajzolja körül a korrupt rendszer kifeszített pókhálóját és tárja elénk a szereplők vívódásait. Valójában Franz Kafka groteszk regénye, A per egy korábbi változata ez, annak ellenére, hogy jelen esetben nem koncepciós eljárásról szól a főhős hányattatása.

Látványos részletek, lapos kezdés 

Muromszkij (Mészáros Máté), az elszegényedett földbirtokos keresztútját kísérhetjük végig a korrupció golgotáján. A lánya, Lidocska (Rujder Vivien) becsületéért folytatott küzdelem a bürokrácia útvesztőjében egyre szövevényesebb, álságosabb, korruptabb és rosszindulatúbb közegbe viszi. Zuhanását két felvonásban tárja elénk Ascher Tamás rendezése. A Katona József Színház idei utolsó bemutatóján jártunk.

A kezdetben unalmas és távolságtartó szövegolvasópróba hangulatot feldobja az ötletes díszlet és megszínezi a sárga tapéta. Neoncsövek itt-ott, rendezői jobbon egy működőképes kávéfőzőgép a falba építve. Az igazszívű, igazságért könyörgő kisember ordítását dalolják el egy szünettel két és fél órában a Katona József Színház színészei.

A szatirikus előadás a keservesen mulatságos tisztes polgár harcát méri fel az örök hivatallal szemben, melynek igazságosztó egységei életre kelnek és azoknak hosszú neveik is vannak.

Az első felvonás alatt még azzal nyugtatom magam, hogy biztosan a követhetetlenül hosszú nevek hallatán ásítozok. A második felvonásban jövök rá, hogy nem csak azért. Ülnek a dialógusok, a közönyt a díszlet csitítja és a hivatalnokok mechanikus összmozgása. A biorobotok, ezek a bürokrácia narancssárga színű zoknijában táncoló, elszabott nadrágjaikban tántorgó egysejtűek az aprópénzért sem szégyenlenek lehajolni. Bár e perc-emberkék nadrágjait Szakács Györgyi jelmeztervező humorosan, alig észrevehető módon megkurtította, a többi szereplőnél nem ragaszkodott egységes öltözethez. A tőle megszokott harmonikus színvilággal és szerethető kiegészítőkkel látta el Muromszkij családjának tagjait.

Lerágott csont, ismerős arcok

A  minden hájjal megkent Herceghez vezető bársony szőnyegen duzzad az ér a nem létező bűntudat aranyér útján. Kimért humorral és finom eszközökkel emlékeztet a színész, hogy a színház a sorok közötti csendben történik.Takátsy Péter lenyűgözően fest a Herceg szerepében már az első színre lépésétől fogva. Belépője parádés. Ruhája tökéletes, a cipője kifejezetten jól sikerült. Alkatához illik ez a karakter, narcisztikus hangjával lubickol a szerepben.

A Radnai Annamária fordította szöveg tele van szarkasztikus és rendszerellenes utalásokkal, a figurák lélektana pedig a mindenkori aljas társadalmi réteg görbe tükre. Ezeket a korrupt embereket nem kell bemutatni nekünk.

A rendező a vesztegetés történelmi korokon át ismétlődő alakjait és örökérvényűen bebetonozott tulajdonságaikat lazán dobja a nézők felé, mint egy félbe tépett csontot.

Többször megrágott téma ez. Nem mutat kiutat, és igazán nem is gondolkodtat el. Habár érvényes módon rajzolja meg a sziluettjét összes karakterének, beletörődő vallomást, kimért analízist  mutat életünkről, mely megoldásért kiáltana. Radnai Annamária nem is próbálja modernizálni a szöveget. Inkább arra törekszik, hogy mértékletesen egyensúlyozzon  hangulati ingadozásaink mérlegén. Játékos keretbe csomagolja a múltat és a jelent és így eladhatóvá teszi a jövő évadra is. Talán. Az előadás semmilyen módon sem tesz utalást korunk gyanúsan gazdagodó „lovagjaira“ és ezért távolságtartóan érdektelenné degradálódik.

Humorral kussolni vagy komolysággal siránkozni?

Az előadás során elhangzott dalokban – melyeket a dramaturg Dargay Marcellel közösen alkotott – felismerszik Kirkegaard igazsága, mely szerint az utolsó lépcső Istenhez a humor. Hangjegyei tapaszt próbálnak szorítani vérző igazságérzetünk sebére a katarzis felé vezető úton.Ha a rendező célja az volt, hogy feldobja a kifejezetten unalmas első felvonást ezekkel a betétekkel, akkor elérte.

Fekete Ernő (Varravin) és Bányai Kelemen Barna (Tarelkin) közös nótája a pénz lenyúlásról sikerült a legjobban.  Izsák Lili retró bútorai egy bizonyos jól behatárolható korszakba (Kádár) próbálják helyezni az előadást. Az ötletesen elhelyezett neonok és a szeleburdin szétszórt aktakupacok pedig szakrális térré varázsolják esetenként a színpadot. A színészhallgatók élő díszletté alakulása pedig furcsa beavatási szertartás, melynek során nem áll módukban bemutatni, mit tanultak az SzFE-n. Szövegük is alig akad, egységes hangulataláfestő kígyózásukból hiányoznak az egyéni megformálások.

Egyedül mindenki ellen

Az előadás igazán a második felvonásra jut el odáig, hogy nevettetni tudjon. Bár Atujeva (Pelsőczy Réka) nagyon tud orosz nőként felesezni semmitmondó rokonokkal körbevéve, elbicsakló hangjával egyedül ásít a színpadon. Vagy egy néma kiáltás volna a játéka?

Fekete Ernő: „Ha a Katona másképp vélekedne a valóságunkról, mint ahogy én, nem lennék itt” – Interjú

Ezen még sose gondolkodtam igazából. Nem érzem, hogy két ember lenne Fekete Ernő és Fekete Tibor. Az Ernővel a megszólításokban ritkán találkozom, a nézők ismernek így. A családi barátok és kollégák Tiborként ismertek meg. Akad egy-egy olyan munkatárs, aki filmforgatáson Ernőnek hívott, de nem érzek határt, mindkét névre egyaránt hallgatok.

Egy csendes forradalom? A sárga tapétás, nyomasztó szobában nem csak az övé a legnagyobb fülbevaló, de a leghálásabb karakter is. A jellegtelenül hosszú nevű orosz család kompániájában alakítása mellett eltörpül az összes többi figura.

Egyedül van. Képtelen mit kezdeni a kiüresedett tekintetű, mindennemű játékra alkalmatlan kollégákkal.

Hozza a szerepét, rendezői instrukciókra figyel, pontosan ül le, áll fel, de elnéző és érvénytelen a jelenléte a színpadon sok esetben. A közönségnek játszik ahelyett, hogy magasabb szintre vinné a párbeszédet. Sokat beszél kifelé, míg életszerű interakciókat képtelen összehozni a többiekkel. Bezerédi Zoltán Ivan Szidorov szerepében hangulataláfestő díszletté törpül, és kifejezetten zavaró, hogy sokszor nem találja a helyét. Borsi-Balogh Máté olyan megszeppenve játssza Nyelkint, mintha ő maga sem értené, miért kapott lehetőséget.

A döcögősen induló első felvonást ritmusos és végre élvezhető játékon alapuló második felvonás követi. Fekete Ernő és Rajkai Zoltán dialógusait már szó nélkül is megérti a közönség, és végre színházban érezheti magát.  A Fekete Ernő alakította Varravin olyan hitelesen mutatja be a hivatali főnököt fekete keretes szemüvegében, hogy viszketni kezd a tenyerem: valósággal fel akarom pofozni.

Az előadás megmentői

Fekete Ernő úgy tette maivá a figurát, mintha egy banktisztviselő vagy magas pozícióban dolgozó közalkalmazott lekezelő és fontoskodó mása köszönt volna rám. Gazdag kellékrendszerrel és kigondolt mértékletességgel építkezik. Nincs kétség, övé az este.

Rajkai Zoltán Zsivec szerepébe bújva belső ellenőrként mint egy féregnyúlvány tapad a hivatalnokok sleppjéhez, és oly ügyeskedve csűri a mondandóját, hogy végül neki is jut a pénzből a hallgatásért.

Pontos játékkal és fegyelmezett körültekintéssel teszi ezt. A Bányai Kelemen Barna játszotta Tarelkin bátran keresi a helyét a színpadon, állja a sarat a hitelezőivel és a nézők elvárásaival szemben.

Az ügy – avagy Normális Eljárás

December 19-én Ascher Tamás rendezésében Szuhovo-Kobilin Az ügy – avagy Normális Eljárás c. szatirikus dráma premierjét tartják a Katona József Színházban. F…

SZEREPLŐK

ALKOTÓK

Dalok: Radnay Annamária és Dargay Marcell