Bakos Gyöngyi prózája: A Görög
Meghízott a Görög. Nem vagyok benne biztos. Ha a fejem odanyomom a hasához, úgy tűnik, puhább, mint egy éve. Támaszkodik az étkezőasztalon. Nem is asztal, hanem pult, ami a falra van rögzítve, hozzá két bárszék. Mindig a baloldalira ülök, az az én helyem. Meg a lánya helye is, de ha én vagyok ott, akkor az enyém. Támaszkodik a Görög a pultra, tokája van. Néz rám, míg beszélek. Meglepően sokat jár a szám, nem tudom, miért van ennyi mondanivalóm, ez nem volt mindig így. Már unom a saját hangom, ő meg csak néz. Nem tudom, tetszik-e nekem a Görög, ha jobban megnézem, nincs rajta semmi tetszeni való. Néha szépnek láttam, például nyáron, mikor táncoltunk, és nem is ittam. Magához húzott, sokan néztek, akkor nagyon tetszett, azt gondoltam, szerelmes leszek. Most meg támasztja a tokáját. Szerintem alapból hajlamos a hízásra, valahogy látszik rajta. Biztos jól főz a barátnője, és felszaladt pár kiló. Meg nem sportol semmit. A futást unja, azt mondja. Pedig nagyon jó futócipője van, kint vette, valami üzleti útján. Irigylem azt a cipőt, legalább ötször drágább meg jobb, mint az enyém. És nem is fut, mert unalmasnak tartja. Szerintem nem unalmas a futás, csak hideg van. Hidegben nem futok. Azt mondja a Görög, öltözzek fel. Mondom, hogy nem azzal van a baj, nem ott fázom, nem a kezem vagy a lábam, hanem fáj a hideg levegőt beszívni. Különben se lehet felöltözni, nem tudok sok ruhában futni. Mesélem neki, hogy újabban imádok futni, csak megrándult a bokám, hetekig nem tudtam ráállni. De aztán újra futottam, míg nem lett hideg.
Megkérdezi, éhes vagyok-e. Az vagyok, de azt válaszolom, nem. Nem tudom, miért mondom, pedig rendelnénk pizzát, feküdnénk a kanapén. Inkább már mennék haza. Émelygek, mert nem ettem semmit, viszont megittam három korsó cseh sört, igazi cseh, onnan hozzák ide, és fekete. Érzem, hogy a másfél liter sör lötyög a hasamban, a gondolattól is hánynom kell. Azt mondja, induljunk lassan, hazavisz. Előtte elmegyek a mosdóba, nem akarok a kocsijába hányni, habár céges. Van benne ülésfűtés, télen mindig megkérdezi, bekapcsolja-e. Ilyen kocsija van a miniszterelnöknek is, meséli nekem. Bólogatok, hogy tudom.
A vécé fölé hajolok, nem tudok hányni, feszíti a gyomrom a sör, hiába eredeti cseh, legszívesebben szabadulnék tőle. Nem megy. A fürdőben minden ugyanúgy van, mint egy éve, csak eltűnt a fogkefém. Semmi sincs ugyanúgy.
Szeretem nézni, ahogy vezet, ilyenkor tetszik, nem baj, ha látom a tokáját. Szép az arca jobb oldala, szép a keze, ahogy a kormányon van, és olyan nyugodt a tekintete. Elnézném sokáig, mehetnénk autóval világkörüli útra, csak vezetne, én meg nézném, akkor örökké tetszene, nem baj, ha hízik.
Fotó: Shelby White
