Balázs Péter hangja valóban csendesebb, tán erőtlenebb volt a megszokottnál. Amikor korábban a betegségéről kérdeztük, határozottan, sőt elszántan mondta: – Amikor megkaptam a súlyos, rémisztő diagnózist, megijedtem. Aztán jöttek a kezelések, hallgattam, figyeltem az orvosokra – adott helyzetjelentést a művész. S mi most nem tehetünk mást, mint szorítunk a népszerű színésznek. A nemesi származású és művészfamíliában született Balázs Péternek. Édesapja annak idején azt szerette volna, hogy építészmérnök legyen, ám őt inkább a gitár és a szereplési vágy izgatta. A nyarakat Kisújszálláson töltötte a nagyapjánál, és a Berettyóban horgászott. Azóta hosszú utat járt be, míg a szinkronhangjával, a színészi tehetségével, az egyéniségével egy ország kedvence lett. – Sok mindenre büszke vagyok a pályafutásomból. A sorozatokra, amelyben szerepelhettem, a Princ, a katonára, a Borsra, a Fekete városra, a Vivát Benyovszkyra, a Lindára és még sorolhatnám. Imádtam a rajzfilmekben való részvételt, a Mekk Eleket, a Vízipókot, a Süsü, a sárkányt, A nagy ho-ho-horgászt. Állandóan forgattam, színházban játszottam, kabaréjelenetekben szerepeltem. Csilla, a feleségem, hű társként állt mellettem, mögöttem, és most, a 82. születésnapomon is az volt az igazi ajándék, hogy egymás kezét foghattuk. S persze velünk volt Bianka és Bence, a gyermekeink, valamint az unokáink. Rengeteg erőt és szeretetet kapok tőlük. De most a születésnapom kapcsán mélyen megérintette a lelkemet, hogy az egykori szolnoki növendékeim egymás után felhívtak és felköszöntöttek – érzékenyült el Balázs Péter. – Sajnos csak a tévénézés marad szórakozás gyanánt, de olykor már a meccseket sem tudom végignézni. A Liverpool párizsi vendégjátékának is csak az első félidejét láttam, de másnap örömmel olvastam, hogy nyertek, és Szoboszlai Dominik megint remekül futballozott.