A Magyar Távirati Iroda (MTI) közölt hírt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és Vidnyánszky Attila vezette kuratórium körüli ügyről, azonban csak azért, mert Gregor Bernadett és Balázs Péter Vidnyánszkyék mellett állnak.
Hézagos az MTI híre
Egyre több magyar művész mondja el véleményét a színművészeti egyetem átalakításáról, köztük Gregor Bernadett és Balázs Péter színművész – kezdi az MTI a hírt ezzel a felütéssel. Utóbbi színész látványosan a jelenlegi kormány kegyeltje, két éve 4 milliárd forintot biztosított a Balázs vezette Szolnoki Szigligeti Színház renoválására. Gregort pedig a jelenlegi kormány tavaly tüntette ki Jászai Mari-díjjal.

Azonban Gregor és Balázs Péter mellett más, ismertebb művészek nevei nem hangoztak el kedden a Jó reggelt, Magyarország! című Kossuth rádió-műsorban. Felsorolni is nehéz lenne a hazai és külföldi nagyágyúkat, akik kiállnak az SZFE mellett. Csak néhány közülük: Sir Ian McKellen (Raszputyin, A gyűrűk ura, X-Men), John Arthur Lithgow (Narancsvidék, Becéző szavak, Dexter), Cate Blanchett (A tehetséges Mr. Ripley, A gyűrűk ura, Aviátor, Elizabeth), Eva Green (Álmodozók) és a brit kulturális élet legjava, mindezt nyílt levélben. A hazai művészek közül többen Facebook-oldalukon vagy interjúban álltak ki, mint például Mucsi Zoltán, aki többek között azt mondta, „a víz kiver már a politikában is, amikor karaktergyilkossággal igyekszenek elintézni ügyeket. Amikor ez aztán a kultúrába is átszivárog, akkor azért nagyon vissza kell fognom magam.”
Kapcsolódó cikk
Vidnyánszky Vs. Oscar-díjasok: Az SZFE mellett nagyágyú külföldi művészek is kiálltak
Mundruczó Kornél és stábja közül többen (Petrányi Viktória producer és Wéber Kata forgatókönyvíró) az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztivál sajtótájékoztatóján FreeSZFE-s felliratú pólóban jelentek meg, aminek után a világsajtó is nagyobb figyelmet fordított az ügyre. Ettől kezdve kapcsolt nagyobb fokozatra is a külföldiek kiállása az egyetem és tüntető hallgatói mellett. És ekkor fogalmazott meg véleményt a nyilvánosság előtt a Fidesz, hiszen a győriek Facebook-oldalukon egyszerűen „hányásnak” aposztrofálták a kiállást (később törölték a bejegyzést). Mundruczó filmje, a Pieces of a Woman egyébként két díjat is bezsebelt a filmfesztiválon. Rajtuk kívül pedig Horvát Lili és Stork Natasa is hasonlóan járt el, mint Mundruczóék, és a két nő rádadásul történelmet is írt filmjükkel a filmfesztiválon.
Megviselték a Színművészetis évek Gregort
Gregor Bernadett színművésznő, aki 1991-től 1995-ig volt az intézmény hallgatója, közösségi oldalára kitett bejegyzésében arról írt, hogy megviselték a színművészetin töltött évek. A Facebook-bejegyzést azóta törölte, viszont néhány érdekesebb rész megmaradt a magyar sajtó szemléje miatt.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az jár a fejemben a több századik free szfe posztot (sic!) látva, hogy vajon akik őszinte hittel, lázadva tüntetnek, tisztában vannak-e bizonyos tényekkel[/perfectpullquote]
– kezdte a posztját Gregor. Az Újszínház színésznőjét megviselték a Színművészetin töltött évek, két rossz élményét részletesen is felidézte. Mint írta, az ő osztálya volt „az első kísérleti osztály”, a harmadik rostát egy hét kőkemény műhelymunka előzte meg. A döntő vizsgán a Mesél a bécsi erdő című darabból kellett jelenetet csinálni.

Bikinire kellett vetkőzni és lezuhanyozni az öltözőben – írta Gregor –, így, „vizes hajjal és álló mellbimbóval” járultak a vizsgabizottság elé.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Szerencsétlenségemre a csoportunkban több fiú volt, mint lány, ezért kétszer kellett eljátszanom a jelenetet. A kettő között dideregve ültem a vizsgabizottság mellett egy széken[/perfectpullquote]
– írta a bejegyzésben Gregor.
Kapcsolódó cikk
Hozzátette, az első hét az Életem sötét foltja című gyakorlattal kezdődött. El kellett mondani valamit magadról, amit szégyellsz és még talán senkinek nem mondtad, midnezt ötféleképpen. Mint folytatta, „kihívsz valakit a színpadra, annak mondod, egyedül mondod az ott ülőknek, telefonbeszélgetésben mondod, levélben és az ötödik, hogy leoltják a villanyt és a vak sötétben a legkínosabb kérdéseket teszik fel. 18-19 éves gyerekekről beszélünk.”
Értük senki nem vonult utcára
A főiskolán Horvai István és Kapás Dezső osztályába járó Gregor megjegyzi, értük senki sem vonult utcára, és talán otthon sem merték mindezt elmondani, mert elhitték, hogy ez a képzés természetes része.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A mai napig gyomorgörcsöm van, ha elmegyek az épület előtt. Értünk senki nem tüntetett. Ha ez most a gyerekeimmel történne, elmennék a legvégsőkig. Azért írtam le mindezt, mert ez is hozzátartozik az igazsághoz[/perfectpullquote]
– mondta.
A Kossuth rádió adásában felidézték a Jászai Mari-díjas színésznő az M5 Librettó című, hétfő esti műsorában elhangzott szavait is.
„Hozzátartozott a megfélemlítésen, lelki terroron alapuló pedagógia módszer” – emelte ki elhangzott mondatát az MTI.
Kapcsolódó cikk
A színésznő utólag a csók-pofon gyakorlatokat is sérelmezi, amiért ott valóságos csóknak és pofonnak kellett történnie. A mai napig gyomorgörcsöm van, ha elmegyek az épület előtt – nyilatkozta.
A színésznőt a bejegyzése után a 888 is azonnal megkereste egy villáminterjú erejéig.
Balázs Péter szerint nem kell gyakorolni, hogyan vág pofon egy férfi vagy egy nő
Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban erre úgy reagált: végtelenül szomorú dolog, hogy így oktassanak fiatal embereket. Megjegyezte, bár ez az ő idejében nem volt divat, de hallott ezekről a módszerekről, amelyek szerinte oktatási szempontból nevetségesek.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Azt nem kell gyakorolni, hogyan vág egy férfi vagy egy nő pofon egy másikat, vagy hogy csókolja meg. Inkább arról kellene beszélni, hogy mi az az indíték, ami oda vezet, hogy dühös legyen vagy pedig szerelmes, és ezt csókban fejezi ki[/perfectpullquote]
– mondta, kiemelve: a lélekkel kell foglalkozni.

„Amikor sokáig kibeszéletlenül maradnak alapvető problémák, amelyek mélyén nem csupán szakmai, hanem világnézeti különbségek is vannak, sőt azok vannak igazán, akkor bizonyos közéleti parazitáknak sikerülhet durva konfliktust is generálni, és most is ezt látjuk” – mondta, hozzátéve: „mégis lehet ez egy lépés a megoldás felé, mert kimondásra került, ami eddig csak lappangott”.
Azt is elmondta Balázs, hogy szerinte lehetetlen, hogy csöndben nézzék, hogy a szakmájuk egyre zsugorodik és csak úgy lehet beszélni, játszani, ahogy azt néhány – anonim, bár tudjuk, hogy kicsodák – ember gondolja” – mondta, hozzátéve, hogy egy szűk csoport hátulról tüzeli az ifjúságot. Itt nem tudni, a Fidesz-KDNP által előszeretettel mantrázott Háttér Hatalomra – élén Soros Györggyel – vagy a politikai pártokra gondol. Viszont korábban a hallgatók által szervezetett tüntetésekre azt nyilatkozta Vidnyánszky, hogy a pártok eszközként használják a diákokat.
Kapcsolódó cikk
Nagy Ervin: Vidnyánszky egyedül fog ülni az egyetemen, mert senki nem lesz ott
Személyes példaként említette, három színművészt küldött az egyetemre, és a színház állta ennek a költségeit. A második évben észrevette, hogy az a természetes, magától adódó tehetségük, ami virágzott a színpadon, és telt házakat vonzott, fakulni kezdett. „Elmentem egy vizsgaelőadást megnézni, a szégyen pírja ült az arcomon. Rettenetes volt” – mondta. Sőt, tovább fűzte ezen gondolatát Balázs, mert kétségei vannak, hogy egyáltalán szerződtetni fogják-e ezen diákokat. Noha nincs egyértelműen kimondva, de a szövegkörnyezetből az jöhetett le a hallgatóknak, mintha a régi, teljes színművészetisek diákokra értené mindezt.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem tudjuk használni a fiatalokat. Ki fogja ezeket a fiatalokat egyáltalában szerződtetni?[/perfectpullquote]
– tette fel a kérdést.
Véleménye szerint a megoldás a világos gondolkodás, beszéd, és a tárgyalásokon kevés embernek kellene részt venni. Mint mondta, egyelőre egyetlen embert ismer, akiről tudja, hogy mi a szándéka, és ezért ki is áll, és az Vidnyánszky Attila.
