A Nomadland című dráma nyerte a legjobb filmért járó Arany Oroszlán-díjat a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentette be a zsűri szombaton. A legjobb színésznőnek járó díjat a brit Vanessa Kirby kapta Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért. A legjobb színésznek az olasz Pierfrancesco Favinót ítélték a hetvenes évek Olaszországában játszódó Padrenostróban nyújtott alakításáért.

Egy özvegy életéről szóló filmé az Arany Oroszlán

Az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlánját a Nomadland kapta. Chloé Zhao Egyesült Államokban élő, kínai születésű rendező alkotásának főszerepét a két évvel ezelőtt Oscar-díjat érdemlő Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában) amerikai színésznő játssza. A film Jessica Bruder amerikai újságíró 2017-es írása, a Nomadland: Surviving America in the Twenty-First Century alapján készült. Ebben a szerző arról írt, hogy a 2008-2009-es gazdasági válság hatására sok idős amerikai kiábrándult a modern korból és egy nyugodtabb élet reményében nekivágtak a pusztaságoknak.

Chloe Zhao Nomadland Velencei Filmfesztival 2020
Davide Romani, A Disney Stúdió Igazgatója Átveszi Az Arany Oroszlánt Chloé Zhao Nevében, 2020. 09. 12. / Fotó: Alberto Pizzoli / Getty Images

A Nomadland című film egy a hatvanas éveiben járó özvegyről szól, aki elvesztette megélhetését, és úgy dönt, hogy furgonját mobilotthonná alakítva útra kel, hogy átszelje Amerikát. Vándorlása közben alkalmi munkákból tartja fenn magát. A Cate Blanchett ausztrál színésznő vezette nemzetközi zsűri két Ezüst Oroszlánt osztott ki: az egyiket Michel Franco mexikói rendező New Order című thrillere, a másikat pedig Kuroszava Kijosi japán rendező történelmi drámája, a Wife of a Spy nyerte, írja az Indie Wire. Andrej Koncsalovszkij orosz rendező is díjjal a zsebében térhetett haza a szovjet rendszer visszásságait feldolgozó Dear Comrades! című filmjéért.

Óriási magyar siker

Az idei fesztivál versenyprogramjába beválogatták Mundruczó Kornél (Fehér isten, Jupiter holdja) magyar-kanadai koprodukcióban készült drámáját, a Pieces of a Womant is Vanessa Kirby, Shia LaBeouf és Ellen Burstyn főszereplésével.

Vidnyánszky Vs. Oscar-díjasok: Az SZFE mellett nagyágyú külföldi művészek is kiálltak

Miután Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványát fenntartó kuratórium elnöke, számos tüntetés – versfelolvasóstól kezdve élőláncosig – mellett több hazai ismert ember, intézmény és egyesület is támogatásáról biztosította az SZFE hallgatóit. Noha ez aligha hatja meg Vidnyánszkyt a nyilvánosságban adott nyilatkozataiból kiindulva: azt is mondta, az egyetemük mellett kiálló diákok mindössze a politikai pártok eszközei.

Az újszülött gyermekének elvesztését gyászoló nőt megjelenítő Vanessa Kirby alakításával elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat. A film egy nappal korábban megkapta a 30 fiatal diákból álló zsűri legjobb filmnek járó díját is.

Mundruczo Kornel Pieces Of A Woman Vanessa Kirby Velencei Filmfesztival 2020
(Balról Jobbra) Wéber Kata, Mundruczó Kornél És Vanessa Kirby A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Vörös Szőnyegén, 2020. 09. 12. / Fotó: Jacopo Salvi / Getty Images

A film forgatókönyvét Wéber Kata saját színdarabja alapján írta. Mundruczó Kornél első angol nyelvű külföldi gyártású filmjének executive producere Martin Scorsese.

A győri Fidesz szerint hányás, hogy Mundruczó Kornél #FreeSZFE-s pólót viselt a Velencei Filmfesztiválon

Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz a világpremierje Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének, amelynek csapatához Martin Scorsese Oscar-díjas rendező executive producerként csatlakozott. A sajtótájékoztatón részt vett Vanessa Kirby és Ellen Burstyn, valamint Mundruczó rendező, Wéber Kata forgatókönyvíró és Petrányi Viktória producer.

A Pieces of a Woman az amerikai-kanadai BRON Studios és a Little Lamb gyártásában, a Creative Wealth Media és a hazai Proton Cinema közreműködésével készült. A film producere Petrányi Viktória (Proton Cinema), a vágást Jancsó Dávid jegyzi.

Tilda Swinton életműdíjas

A legjobb színésznek az olasz Pierfrancesco Favinót ítélték a hetvenes évek Olaszországában játszódó Padrenostróban nyújtott alakításáért. Az életműdíjat az Oscar-díjas Tilda Swinton kapja, aki hatalmasat alakított Pedro Almodóvar rövidfilmjében is, a The Human Voice-ban.

Tilda Swinton Arany Oroszlan Velencei Filmfesztival 2020
Tilda Swinton Átveszi Az Életmű-Díjat A 2020-As Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, 2020. 09. 02. / Fotó: Domenico Stinellis / Getty Images

A koronavírus-világjárvány miatt megbénult filmes világban hosszú idő után a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál volt az első nagyobb esemény, amelyet élőben rendeztek meg. Ennek ellenére az utazási korlátozások miatt kevés hollywoodi híresség érkezett Velencébe. Az eseményt szigorú óvintézkedések mellett rendezték meg, a résztvevők maszkot viseltek és a vetítések közben ügyeltek a megfelelő fizikai távolság megtartására. A világ legrégebbi filmfesztiválját az Oscar-díj egyik előszobájának tekintik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.

ajandek a jovobol, uj kutyuk, uj technologia, hasznos kutyuk, hasznos technologia, hasznos targyak9

10 ajándék a jövőből, amit már most megvehetünk

A kiterjesztett valóság egyre elterjedtebb. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy úgy nyisd ki az ajtót, hogy a jelszót egy virtuális billentyűzeten gépeled be, amit csak te láthatsz. De használhatod szórakozáshoz is, például játszhatsz rajta olyan játékokat, mint a biliárd, és láthatod a golyók pályáját az asztalon.