Július 10. és 13. között ismét Bánkitó Fesztivál 2019 a hazai és európai zenei színtér legfrissebb és legizgalmasabb bandáival. Egyenes Stockholmból érkezik majd a svéd garázspunk Viagra Boys, akiknek első slágerük felkerült a Pitchfork 2018 legjobb számai listájára.

Vancouverből is várható fellépő, mégpedig a Grammy-díjas kanadai elektroduó, a Bob Moses. A Fran Palermo és a Middlemist Red pedig rendhagyó módon, idén egy közös koncerten, egymás dalait fogják előadni a nagyszínpadon. Emellett színpaddal is újít a Bánkitó, a tó meg a napsütés viszont marad!

2019-ben is izgalmas újdonságokkal érkezik a Bánkitó zenei programja, ennek egyik legfontosabb része egy új színpad felállítása lesz.

Szemerey Bence 02
Bánkitó Fesztivál 2019 / Fotó: Szemerey Bence

Ahogy Czeglédi Szabolcs, a Bánkitó zenei szervezője az új helyszínről elmondta:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Abból indultunk ki, hogy Bruce Springsteen 4 órás koncertjein kívül viszonylag kevés olyan könnyűzenei esemény létezik, amire másfél-két óra után is őszintén tombol az ember, így az új helyszínen 30-40 perces idősávokat biztosítunk a zenekaroknak, hogy egy igazi “power szettet” nyomjanak majd[/perfectpullquote]

– mondta humorosra fogva Czeglédi Szabolcs.

Stockholm-Vancouver tengely

Már-már hagyománnyá vált, hogy Bánkon minden évben fellép legalább egy, a világ legkurrensebb punkzenekaraiból, a sorozat pedig 2019-ben is folytatódik. “BASEBALL! BASKETBALL! WIENER DOG! SHORT SHORTS! CIGARETTE!”

Ez annak a Sports című Viagra Boys-számnak a szövege, amit a Pitchfork a legjobb 2018-ban megjelent számok közé választott év végén.

A zenekar tavaly megjelent első lemezével gyakorlatilag megállás nélkül turnén van Európában, így egyértelmű volt, hogy július 11-én a Bánkitóra is benéznek punk, hiphop és experimentál motívumokkal spékelt őrültségükkel.

Viagra Boys – Sports (Official Video)

From the new album ‘Street Worms’ out 28th September: https://vb.lnk.to/streetwormsYD Listen to ‘Sports’: http://vb.lnk.to/vbsportsYD Pre-order ‘Street Worms’ and surf the web http://vboysstockholm.com — Director: Simon Jung DOP: Paul Evans Producer: Manga Minja Production Company: Diktator Executive Producer: Diktator/YEAR0001 1AC: Isak Lennström 2AC: Ollie Nordh Sound & Sound design: Charlie Persson Hair and makeup: Alice Lönnblad Production assistant: Henrik Grill Judge: Torbjörn Ström Tennis Player: Jenny Vogel Edit: Simon Jung Grade: Sabina Törnberg, Media Monks Online: Anders Bergén, The Line

Miután a Viagra Boys letépte a fejünket, kellemes, hátradőlős újjáépülést hoz majd Bob Moses. Az elektronikát zongora és gitárkísérettel kiegészítő duó akkor vált igazán híressé, mikor a 2015-ben megjelent Days Gone By című albumuk legnagyobb slágerét, a Tearing Me Upot Grammy-díjra jelölték Best Dance Recording kategóriában.

32321535635 D3D77C646E B
Viagra Boys Az Eurosonic Fesztiválon, Groningenben, 2017 / Fotó: Herbnl

Ebből a dalból készült RAC remix ugyanebben az évben, meg is nyerte a Grammy-t Best Remixed Recording kategóriában.

Ezután körbeturnézták a világot, voltak Glastonbury-ben és a Coachella-n is, plusz Ellen DeGeneres talkshow-jában.

Ezektől pedig már egyenes út vezet a Bánkitó világot jelentő deszkáiig.

Bob Moses – Tearing Me Up (Official Video)

Bob Moses – “Tearing Me Up” from ‘Days Gone By’, released 2015 on Domino Record Co.

Mégtöbb punk, mégtöbb gitárzene

Két évvel ezelőtt a Gustave Tiger a hangosítás (haha) miatt hírhedt-híres-hallgathatatlan koncertet adott a Bánkitó Auróra színpadán, ami aztán egyszerre szerepelt a 2017-es év legrosszabb és legpunkabb koncertjeinek listáján.

Idén a zenekar már a nagyszínpadon lép fel. A szervezők ígérik, hogy csak a legjobb technikusaikat vetik majd be, bízva benne, hogy sikerül visszanyerniük Szurcsik Erika frontember korábban elvesztett kegyeit.

A Middlemist Red és a Fran Palermo is visszatérnek 2019-ben a Bánkitóra. Ám csavarva egyet a szokásos felálláson idén egyszerre lépnek fel, egymás számait előadva. Ugyancsak a nagyszínpadra érkezik az Analog Balaton duó, akik gitáros-szintis kortárs popjukkal tavaly meghódították a Keret Kikeltetőt, az első születésnapjuk alkalmából megjelentetett 0112 című számukat és a hozzá tartozó klippet pedig rögtön a Stenken debütálták.

Az egyik legismertebb skót rádiós rákattant egy magyar zenekarra – – ContextUs

Vic Galloway, a skót BBC műsorvezetője játszott le egy számot a Gustave Tigertől, miután látta őket élőben a szlovéniai MENT fesztiválon. Vic Galloway is az egyik meghívott vendége volt a ljubljanai MENT fesztiválnak, ahol három magyar fellépővel (Apey, Gustave Tiger, Uffalo Steez) egyetemben rengeteg feltörekvő zenekar lépett fel három nap alatt.

Végül, de semmiképp sem utolsó sorban a Szabó Benedek és a Galaxisok is visszatér a tóra, ahol tavaly már pedzegették az új albumukat, most viszont végre teljes egészében előadhatják azt.

A Bánkitó új színpadát veszi majd kezelésbe a Freakin’ Disco alakulata, akiknek Freund Ádám rendezte új klippjük épp Eminemmel és Ed Sheerannel versenyez a hipermenő One Screen rövidfilm fesztiválon, és ugyancsak ide tér vissza a Deep Glaze is, akiket mostanában inkább Oroszország sztyeppéin lehetett elkapni élő koncerten.

Dope Calypso, Deep Glaze, skeemers: Rám ugrott egy gorilla – Kritika

A bulit a Skeemers nyitotta. A 2015-ben alapult beach pop zenekar az év elején adta ki első nagylemezét, címmel. Zenélés a tengerparton, míg röplabdáznak és táncolnak a lányok – jellemezték a stílusukat the venice period egy interjúban. A Skeemeres zenéje valóban üdítő, hangulatuk könnyen átragad a hallgatóra.

Emellett a még nagyon gimis zenekarként induló, héttagú Carson Coma is tiszteletét teszi az új színpadon. Az ő pszichedelikus beatzenéjük legalább annyira furcsa, mint a Panel Surfers magyar betonpanelekbe oltott surfrockja.

Freakin’ Disco – Rules (Official Music Video)

From Freakin’ Disco’s second album – Monster https://www.facebook.com/freakindisco/ https://open.spotify.com/artist/69M0b17IABpHzFt09OXa3Z Legjobb Rendező Díj @ 04.

Első körben 14 fellépőt jelentett be a fesztivál, a következ hetekben folyamatosan érkezik majd a többi név. A fesztiválra 18 900 forintos, kedvezményes árú bérletek március 21-ig kaphatók. Természetesen kaphatók majd apijegyek, ezeket már a mai naptól lehet 8 500 forintért.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.