Baukó Éva részletesen mesélt arról, hogy nehéz időszakon ment keresztül, amikor 2010-ben beválogatták a ValóVilág negyedik évadába, és utána azt hitte, egész életét leélheti megélhetési celebként.

Baukó ÉvaHová tűnt? című műsorban vendégeskedett, ahol elárulta, hogy gyerekként színésznő vagy ügyvéd szeretett volna lenni, de végül közigazgatást kezdett el tanulni, amit azért hagyott félbe, mert szülei tönkrementek a 2008-as gazdasági válság alatt, és nem tudták tovább finanszírozni az albérletét, írja24.hu.

Ez az időszak azután vált még nehezebbé számára, amikor egy ismerőse, aki korábban szállást biztosított neki, váratlanul beállított hozzá, hogy “behajtsa a jussát, ami jár neki”, és megerőszakolta. Feljelentést nem mert tenni, mert a férfi “alvilági körökben mozgott”, de az eset nagyon megviselte lelkileg, pánikrohamokkal kezdett küzdeni, amit alkohollal próbált elnyomni. A helyzet odáig fajult, hogy az utcára sem mert kimenni, ha nem ivott meg előtta legalább két deci bort, a ValóVilág castingjára is csak így tudott eljutni 2010-ben. Miután beválogatták a műsorba, ahol harmadik helyen végzett, azt hitte, egész életét leélheti megélhetési celebként, de ez végül nem így lett.

Én egy megélhetési celeb voltam. Tényleg azért vállaltam el minden –bocsánat, hogy így fogalmazok, – szart, vagy trasht, mert kellett a pénz, nem volt más munkám, és fiatalabb koromban azt gondoltam, hogy ebből majd életem végéig el fogok lavírozni. De ez nyilván nem így lett

– magyarázta, hozzátéve, hogy a sajtónak tett nyilatkozatokért nem kapott fizetést, és előfordult az is, hogy egy évben csak egy nagyobb megkeresése volt, és a féléves szerepből befolyó összeget kellett beosztania egész évben. Az alkoholt tíz éve, 2013-ban tette le,  és nemrég civil szakmába vágott bele, a jövőjét is az ingatlan-szférában képzeli el. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet