Hirdetés

Beck Zoli, mint ismeretes, nem csak a 30Y zenekar frontembereként és a Pécsi Tudományegyetem Romológia adjunktusaként dolgozik. Primér szépirodalmi szövegeket is ír. A Jelenkor folyóirat májusi számát szemléztük.

Láttuk már a frontembert meghalni a színpadon, de a Rájátszás projektben is Háy János oldalán. Most viszont egy másik oldalát is megmutatja – újból. A Jelenkor folyóirat májusi számában két kisprózát is publikált Beck Zoli. Az online is olvasható, pult című kisprózát ajánljuk.

pult

nagyon néz a gyerek. minek néz. az anyja hívott ide. korrepetálni. az apja morgolódva fizet a korrepetálásért. a gyerek jól számol, nem egyszerűen csak tud számolni, nézd meg, mondja, mert egyből tegez, egyből tegezi ezt a tanárt, hogy nézd meg, a gyerek nemcsak tud számolni, hanem jól számol. és a jól számol inkább azt jelenti, hogy gyorsan. gyorsan ad vissza, az apja alighogy kiméri a pultban, a pénz már a kasszában, a visszajáró a markában annak, aki most a poharat is elveszi. és tényleg nincs az űrmértékekkel se gond. nem is kell gyakorolni a holnapi matekdolgozatra. mértékegységváltás – nem szarunk be, igaz, öcsi, nem, mondom az apjának, meg hogy azért jöjjön a gyerek inkább át ide, a szobába tanulni, ne a pultban legyen most. mit iszol, semmit, jaj, gyerek, a tanárúr, húha, nagyon komolyan veszi, nagyon.

néz a gyerek. kijön a pultból, pedig annak, pont annak legalább értelme volt. az egy délután, az egy rendes délután, hogy azt mondják ott neki, hogy öcsi, jó gyerek vagy, apádnak üzenem, és mondják, mit üzennek, és apa is azt gondolja, hogy jó a gyerek, hogy jó, ha az van a pultban, mert neki nem akarják a bunkók megmutatni az erejüket, szóval olyankor nincs hangos szó, verekedésféle, ez is egy kivétel most, hogy pont most, amikor a tanár várja, és jönne ki, közben meg az apja indulna, de kénytelen ott maradni most. merthogy kezdődik. persze, ez olyan lendíti, elesik, föláll valahogy, morog valamit verekedés, amin inkább csak röhögni lehet, de van az a kiszámíthatatlansága, hogy az egyik megfogja az ingét a másiknak, az meg, ahogy a kezét le akarja ütni a fogásról, a saját mozdulatától veszti el az egyensúlyát. hátrafele zuhan, a másik meg, aki az inget fogja, nem tudja időben elengedni, úgyhogy dől vele, pontosan ráesne, de a sörpad most közöttük van, összecsukható, zöldre kent könnyűfém ötvözet a lába, egy kalap szart ér, egyből bicsaklik befelé a támasztókar könyéknél, szóval ez az asztal van közöttük, és az is dől, persze, rajta a poharakkal, de az nem lesz veszélyes, csak a testek földre érése után érik el a talajt, és nem is törnek feltétlenül, inkább a szar zöld fémláb, az tud kárt csinálni, mert a szögecsei fölsértik az egyiknek a kezét, az alkarját belül, a csuklóhoz közel. azt még nem látni a felfordulásban, kié a kéz, pont az nem látszik, hogy melyik testben végződik, mert a feltűrt ingujj szabadon hagyja a kezet, szóval az ing mintája nem segít az azonosításban egyből. az indulat aztán viszi mind a kettőt, hogy mindenáron ütni akarnak, fekve a földön, de nem tudják, hogy fekve a földön csinálják. amikor rájönnek, hogy eldőltek, akkor abbahagyják a lagymatag ütéseket, nem feltápászkodni próbálnak, hanem egymástól távolabb feküdni tovább, a hátukon vagy az oldalukon, úgyhogy széjjelebb csúsznak. akkor derül ki, hogy az, akinek az ingét elkapták az elején, hiába csurom véres meg nedves, nem vérzik, a másik, aki ráesett, az sérült meg, mondom, az a kurva csavar vagy szegecs a sörpadból, az kaphatta el, ahogy ráesett. az apja ilyenkor azt mondja: kellene valami, a gyerek erre kijön a pultból, nem kapkod, nem rohan. az egész családban, és ezen csak a férfiakat érdemes érteni, van egy lassúság, nem megfontoltság, inkább az a maflaság, hogy az elme még a testnél is lassabban mozog, de ezt a test mintha tudná, és úgy indul neki, hogy a nekiindulás alatt, de még azelőtt, hogy annak az elindulásnak célt, karaktert kéne adni, és még azelőtt, hogy olyan hosszan tartson, hogy az már lődörgésnek vagy habozásnak tűnne, szóval a nekiindulás alatt az elme beéri a testet, hogy hova menjen és miért, és ott aztán mit tegyen. így a kölyök az anyjához megy, a kocsmatér mögött van a lakásuk, egy épület az egész, a kocsma tulajdonképpen garázs volt eredetileg, csak az ajtót kellett kicserélni, meg bevállalni az apjának, hogy a kocsival nem áll be többet, mert másik garázsra nincs hely az udvarban. ami így nem pontos, mert az udvarban volna hely. de utcafronton van a ház, síkban a járdával, a homlokzati fal a telekhatár, és pont annyi a telek szélessége, mint a házé. nincs ezen magaslati kormány meg buszter, nem tudok beugratni a ház fölött hátra. a ház elé áll. nem a garázs, szóval nem a kocsma elé, mert akkor eltakarná a bejáratot, meg a sok barom annak támaszkodna jó időben a ház előtt, hanem a másik oldalra, az ő szobájuk ablaka elé. félig föl a járdára. úgyse jár ott el senki.

nekirugaszkodik a kölyök, hozza a kötszert. az anyjától kéri, az meg a spájzból kihozta neki, ott tartja, hiába mondja el százszor, hogy az adidaszos dobozban vannak ezek. az anyja egyáltalán nem kérdezi meg, hogy mihez kell, vagy hogy ki sérült meg, a gyerekről eleve nem is gondolta, hogy neki baja lehet, a férje meg nem érdekelte egyáltalán. külön volt a szobájuk is. úgy volt külön, hogy az italraktár a garázs mögötti szobában van, az volt a gyereké, azt szüntették meg. a gyerek akkor a szülők hálójába került, de aztán a szülők széjjelköltöztek a házban, a nagymama meg jött segíteni az unokának. hogy a szülők közben vitázni tudjanak. így lett, hogy a mama együtt lakik a fiával az első szobában. az az, aminek az ablaka előtt félig a járdán áll most is a kocsi, az anya meg térelválasztó polcot rakatott be a másik szobába, az egyik oldal a gyereké, a másik fele meg az övé.

a mama szokott rakodni, mindennap, úgy hidd el, minden egyes rohadt napon megteszi ezt nagyanyád, a fiam úgy jobban tud kalkulálni, hogy tudja a fogyást, leltárt készít mindennap a mama. a kocsmatérbe nem megy be. az a férfiaké. és nem beszél a menyével, főznek pedig együtt, minden nap szinte, és a gyerekhez is szólnak, körülbeszélik, hogy mi volt ma az iskolában, azt kérdezi a mama, a gyerek meg azt mondja, hogy nem nagyon volt jó az ebéd, hogy van-e itthon valamit enni, és akkor az anya kérdezi meg, hogy mit enne inkább, és a mama meg már készíti is elő, anya meg közben kérdezi, szomjas-e, a mama meg már hozza is a raktárból a traubit, a meggyest szereted inkább ugye, mondja az anya erre, a mama persze mutatja az unokája felé, hogy a másik kezében meg az van, a meggyes.

a kötszer meg a latex pólya a gyereknél. azzal érkezik vissza a kocsmába. a pult alá teszi a polcra, benn minden olyan, mint előtte, a bunyó előtt. a gyerek is olyan, az apja is olyan, annak, akinek vérzett a karja, most papírtörlővel meg zöld szigetelőszalaggal meg van csinálva, az inge a másiknak meg van szakadva, birizgálja, mert zavarja, hogy a frankó inge egy szar lett, az apja meg, ahogy lerakta a kezéből a holmit a gyerek, egyből mondja neki, mit üssön be, az meg egyből beüti, és elveszi a pénzeket, visszaadja a visszajárót tételenként. mert amíg a gyerek nem volt, addig is rendeltek, volt itt fogyás, és a pénzt a pultra rakta az apja, hogy majd ha a gyerek visszajön, egyenként beviszi, és a visszajárót is adja, de addig csak nem lehet várni, hogy addig nincs kiszolgálás, hogy addig nincs inni, amíg a gyerek vissza nem jön. ha már el kellett mennie. nézi a tanárt, az apja mond neki valamit, vagy mond valamit csak úgy, arra fordított fejjel, az meg elindul az ajtó fele. nincs óra, még jó, hogy nincsen, a tanáron kívül senki se gondolta eddig se, hogy itt óra lesz. ilyenkor venni ki a gyereket a pultból, azt senki se gondolhatja komolyan.

(Beck Zoli pult című kisprózája a májusi Jelenkor folyóiratban jelent meg.)

Facebook Comments
Hirdetés