Kapcsolódó cikk

Felolvasták Bényi Ildikó utolsó levelét a temetésén
Béke, szeretet, nyugalom, család: ezt jelentette Bényi Ildikónak Hernádvécse, ahol hétfőn délelőtt – kívánsága szerint – több száz gyászoló kíséretében utolsó útjára kísérték.
Kapcsolódó cikk
Így nyilatkozott magáról Bényi Ildikó az egyik utolsó interjújában
Hosszú betegség után, 55 éves korában elhunyt Bényi Ildikó, akinek neve és arca örökre összefonódott a Duna Televízió ikonikus műsorával, az Önök kérték-kel.
„Éppen annyi idős vagyok most, mint ő volt akkor, amikor először köszöntötte a nézőket a kívánságműsorban. Ez a véletlen vagy sorsszerű párhuzam olyan, mintha egy láthatatlan szál futna tovább kettőnk között. Ez most már egy közös történet lesz” – fogalmazott.
Kapcsolódó cikk
„Mit szólsz a lányomhoz?” – Szívszorító: különleges kapcsolat volt Bényi Ildikó és imádott lánya között
A rajongásig imádta a lányát az 55 évesen elhunyt Bényi Ildikó: igazi cinkostársak, barátnők voltak az anya-lánya kapcsolatuk mellett.