Billy Brown egy horogkeresztes zászlót otthona tűzött ki Newcastle állambeli hátsó kertjében. A 81 éves volt katona szomszédai hevesen tiltakoztak a döntése ellen.

Billy Brown, aki elmondása szerint hat évig szolgált a brit hadseregben, és szolgált Németországban, az újságíróknak elmondta, hogy egy rokonának tűzte ki a náci zászlót, akit érdekelt a történelem és a második világháború. Hozzátette, nem ő vette a zászlót, de valaki postán keresztül küldte el neki, írja a DailyStar.

A szomszédok elmondása szerint német dalokat hallottak, amikor felhúzták a zászlót. 

Miután több szomszéd is arról számolt be, hogy undorodtak és ledöbbentek a zászló láttán, és sértőnek nevezték, Brown levette a zászlót, és azt mondta, többet nem fogja kihelyezni. Elmondása szerint utánanézett, hogy tiltja-e törvény a zászló kihelyezését, mielőtt megtette.

A volt katonának számos különböző országból van zászlója, amiket gyakran kihelyez a kertjében. Angol zászlót azonban sosem tűzött még ki “az ország jelenlegi állapota” miatt.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet