Mivel egy komplex folyamatról van szó, rengeteg a hibázási lehetőség, éppen ezért érdemes alaposan felkészülni, beleértve a jogszabályi háttér megismerését, a rendelet értelmezését, illetve azt a 7 lépést, amellyel végigvihető az engedélyeztetés.

Természetesen létezik egy másik út is, mégpedig az, ha az InnovaTox szakértő csapatát bízza meg a biocid engedélyeztetés elvégzésével. Ebben az írásunkban hasznos tudnivalókat ismertetünk, amelyek segíthetnek eldönteni, hogy miként is járjon el ebben a kérdésben.

Tudjon meg többet a kapcsolódó jogszabályokról!

A biocid termékek engedélyeztetését több rendelet is szabályozza, az 528/2012/EU rendelet ezeknek a forgalmazására, felhasználására terjed ki, a legfontosabb célja, hogy mindezt összehangolja uniós szinten, illetve egyszerűbbé tegye a hatóanyagok jóváhagyásának és a termékek engedélyeztetésének folyamatát. Ez utóbbi az ECHA (Európai Vegyianyag-ügynökség) felületén kezdeményezhető.

Jelen pillanatban egy átmeneti időszak zajlik, ami azt jelenti, hogy legkésőbb 2030. év végéig kötelező az illetékes hatóságoknak az összes hatóanyagot értékelniük. Amennyiben mindegyik jóváhagyásra került, az adott termékekre már nem kérhető átmeneti időszakos engedély.

Biocid engedélyeztetés 7 lépésben

Első lépésként az engedélyeztetéshez kapcsolódó célokat érdemes tisztázni, vagyis hogy milyen országban, milyen terméktípusra vonatkozóan szeretné engedélyeztetni.

A következő lépés során fontos áttekinteni a biocid termékek adatait, dokumentumait, hiszen mindezeknek meg kell felelniük az engedélyeztetésnél elvárt követelményeknek. Idetartozik a hatóanyagok jóváhagyási státuszának ellenőrzése is.

Ezután következhet az engedélyeztetési stratégia kialakítása, majd azon dokumentumok beszerzése, pótlása, amelyek még szükségesek a lebonyolításhoz. Például a korábban el nem végzett laborvizsgálatoké.

Amint ez megtörtént, megkezdődhet az engedélyeztetési dokumentáció összeállítása, a biztonsági adatlap, a címketerv, az IUCLID dosszié, az SPC és a PAR dokumentumok összeállítása.

Az engedélykérelem az ECHA R4BP 3 platformon keresztül nyújtható be.

A végső lépés pedig az utánkövetés, illetve ha még szükségesek további hiánypótló dokumentumok beszerzése, azok becsatolása. Az egész procedúra akár 3-5 évig is eltarthat. Az engedély megszerzését követően elvégezhetők az előírt további bejelentések, és csak ezt követően indulhat a termék forgalmazása (amennyiben a termék nem rendelkezett átmeneti időszakos engedéllyel).

Szakértőkre is bízhatja a kötelező teendőket

Mindez nagyon bonyolult, hiszen rengeteg apróságra kell figyelni, egy-egy hiányzó dokumentáció pedig gátat szabhat az engedélyeztetés sikerének. Bosszankodás helyett érdemesebb szakértőket megbízni az üggyel, az InnovaTox Kft. erre szakosodott, így biztos lehet abban, hogy minden a legprecízebben fog zajlani.

A jogszabályok és engedélyeztetések világában nem könnyű eligazodni, ráadásul kockázatos lehet ebben a szektorban hibákat véteni, szerencsére van megoldás, éljen vele Ön is!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

httpswww.rewian.hu - 2025 április - Cikk2

A ponthegesztett háló mindenre megoldás

A ponthegesztett háló ma már nemcsak ipari területeken és állattartó telepeken jelenik meg, hanem egyre gyakrabban választják családi házakhoz vagy kisebb gazdaságokhoz is.

dietas-termekek-webshop.hu - 2025 április - LinkMarketing - 2

Az egészségtudatos étkezés kultúrája

Az egészségtudatos étkezésről manapság sokat hallani. Kezdetben talán úgy tűnt, hogy múló trend lesz csupán, azonban mára egyértelművé vált a jelentősége, és a modern gasztronómiai kultúra szerves részévé is vált.