A biztonságos közlekedés és a gördülékeny munkavégzés érdekében nagyon fontos, hogy a munkaterületen fel legyenek festve az útburkolatjelek.

Ezáltal elkerülhetjük az esetleges baleseteket, személyi sérüléseket. A Csúszásgátlószalag.hu szakemberei útburkolatjelek festésével is foglalkoznak, így nekik kiszervezhetjük ezt a feladatot.

Mai írásunkban erről a témáról lesz szó kicsit bővebben, érdemes velünk tartani!

A munkaterület egy veszélyes hely…

A filmekben gyakran láthatunk olyan jeleneteket, amikor az emberek figyelmetlenül sétálnak olyan helyeken, ami akár veszélyes is lehet számukra. Ez sajnos a valóságban is gyakran megtörténik, mert például a telefonjukat figyelik ahelyett, hogy az utat néznék.

Ebből azonban komoly balesetek is lehetnek, ha mondjuk nem veszik észre, hogy véget ért a járda, és emiatt lelépnek az útra, egy személygépkocsi pedig nagyobb sebességgel épp arra halad el.

A munkaterülek fontos jellemzője, hogy gyakran közlekednek ott a dolgozók járművekkel, például targoncákkal vagy raklapemelő gépekkel. Éppen ezért veszélyes lehet a közlekedés a gyalogosok számára.

Milyen szerepet töltenek be az útburkolatjelek?

A dolgozók testi épségének védelme többrétű. Egyrészt fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy legyenek körültekintőek, figyeljenek a járművekre és persze egymásra is. Másrészt pedig szükség van a speciális, fontos jelentéstartalommal rendelkező útburkolatjelek felfestésére is.

Ezekkel könnyen ki tudjuk jelölni például azt, hogy hol közlekedhetnek a járművek és hol a gyalogosok. Kijelölhetjük velük a forgalmi irányt is, hogy ne fordulhasson elő az a kellemetlen szituáció, hogy mondjuk két targoncás szembemegy egymással.

Meghatározhatunk különböző zónákat is, hogy hol lehet várakozni, hol nem, illetve a közlekedést nehezítő tényezőkre is felhívhatjuk az emberek figyelmét. Például jelezhetjük, ha valahol szűk folyosón kell áthaladni.

Milyen megoldással végezhető el a festés?

Az útburkolatjelek festése alapvetően kétféle módszerrel történhet: hagyományos oldószeres festékkel, valamint thermoplasztikus anyaggal.

Az oldószeres festék alkalmazása egy univerzális megoldásnak számít, ugyanis mindenféle jel megjelenítésére alkalmas és szinte bárhol kivitelezhető. A kisebb terhelésű területekre, utakra ugyanúgy fel tudjuk festeni a jeleket, mint a nagyobb igénybevételűekre.

A thermoplasztikus anyagok használata valamivel speciálisabb, azokat ugyanis olvasztott állapotban kell felvinni, majd hagyni kell kihűlni őket, ezt követően képeznek kemény, ellenálló bevonatot a felületen. Ez a bonyolultabb eljárás és a különlegesebb anyagok használata miatt költségesebb.

A profi szakemberek munkájában nem csalódunk

Ha mi is szeretnénk megjeleníteni útburkolatjeleket raktárakban, üzemi csarnokokban vagy bármely más területen, akkor mindenképpen érdemes hozzáértő szakemberekre bízni a feladatot.

Bátran keressük fel a Csúszásgátlószalag.hu szakértőit, ők az egész ország területén vállalnak ilyen munkákat!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-_www.otthonokesmegoldasok.hu_ - 2025 november - Cikk2

Őszi otthon: a kék és a barna harmóniája

Az ősz nem egyszerűen az időjárási változások ideje, hanem a lakásdekoráció tekintetében is új lehetőségeket hoz. Elképzelted már, hogyan frissítheted otthonod hangulatát a kék és a barna harmonikus párosával?

legalis online kaszinok

A legendák kaszinója: Hogyan hódította meg a magyar folklór a játékgépeket

Magyarország, a hullámzó síkságok és az ősi mesék mély visszhangjai által formált nemzet, mindig is olyan hely volt, ahol a történetek a kultúra pénzneme. A Turul madár hősi repülésétől a Kárpátokba rejtőző boszorkányok suttogó varázslatáig a narratíva nem csupán szórakozás – hanem a nemzeti identitás gerince.

https-_www.joljohet.hu_ - 2025 október - Cikk6

Létezik-e biztonság a négykerekűk világában?

Bizonyára sok embert érdekel a quadok izgalmas terepe, mely lenyűgöző lehetőség az adrenalindús tevékenységek kedvelőinek. Ezek a járművek különleges kategóriába sorolhatók, és számos kérdést vetnek fel a közlekedési szabályok kapcsán.

https-usamedical.hu - 2025 október - Cikk6

Mit érdemes tudni a CBD-ről?

A mi kultúránkban a tudatmódosító szerek használata alapvetően elutasított – és ez érthető is, hiszen a mentális tisztaság és tudatosság megőrzése mind erkölcsi, mind jogi szempontból fontos.

https-nvsolar.hu - 2025 október - Cikk2

A jövőnk a fenntarthatóságon múlik

A történelmi épületeink, a hagyományaink és a kulturális értékeink megőrzése mindig is fontos volt a társadalom számára. A XXI. században azonban új felelősség nyomja a vállunkat: ez nem más, mint a környezetünk védelme.

code-id.com - 2025 október - LinkMarketing - 2

Vonalkódok hatása a modern üzleti életre

Mikor utoljára vásárolt, feltűnt, milyen gyorsan leolvasta az eladó a termékek vonalkódját? Ennek az egyszerű vonalakból álló kódnak a megjelenése forradalmi változást hozott a kereskedelem, a gyártás és a logisztika területén.

https-_www.tarol.hu_ - 2025 október - Cikk6 2

Hogyan találhatod meg a megfelelő raktárt Budapesten?

Gondolkodtál már azon, hol lenne érdemes raktárt bérelni Budapesten, amikor az árat és a funkcionalitást is szem előtt tartod? A fővárosban, ahol az ingatlanpiac gyorsan változik, sokaknak jelent kihívást a megfelelő hely kiválasztása. A nem megfelelő raktár felesleges kiadásokkal és akár logisztikai nehézségekkel is járhat.

https-_shop.zalapack.hu_ - 2025 október - Cikk2

Miért nem elegendő a hagyományos polietilén zsák?

A polietilén, vagyis a PE zsákok elterjedtek a csomagolóiparban, mivel olcsók és könnyűek. Mindennapjainkban gyakran találkozunk velük, ám ezek az eszközök korlátozott védelmet nyújtanak bizonyos helyzetekben. Például, amikor veszélyes vagy érzékeny anyagok csomagolására van szükség, érdemes alternatívák után nézni.

https-_csupacipo.hu_ - 2025 október - Cikk2

Hogyan válassz vízálló gyerek hótaposót?

Ahogy beköszönt a tél, egyre gyakrabban találkozunk az erős hideggel, a latyakkal és persze a hóval. Szülőként biztosan te is tapasztaltad már, hogy ilyenkor nem akarunk megbékélni a gyerekek lábának kellemetlenebb állapotával.

https-_joszerszam.com_ - 2025 október - Cikk4

Téli madárlakoma: így készíts tartós madáretetőt otthon

Az ősz beköszöntével nemcsak a kert ápolása válik fontosabbá, hanem a környezetünkben élő állatok támogatása is. Amikor megérkezik a hideg, és a természet egyre kopárabb, a madarak számára egy gondosan elkészített etető valódi menedék lehet. Te is gondoltál már arra, hogy egy ilyen etető mennyire megszínesíti a mindennapokat és közelebb hoz a természethez?

ardesshop.hu - 2025 október - Cikk2

Melyik rovarcsapda mellett döntsünk?

Nyáron, amikor kint a teraszon üldögélünk, vagy bent szellőztetünk, gyakran bosszankodunk a repkedő rovarok miatt. Sokszor találkozunk ilyenkor szúnyogokkal, legyekkel, molyokkal, amik nagyon zavaróak tudnak lenni.

patikatt.hu - 2025 október - LinkMarketing - 4

Hogyan őrzi a nevetés az egészséget?

Gondoltál már arra, hogy a nevetés egészségügyi előnyökkel is járhat? Nem csupán a hangulat javul, hanem a humorra adott reakciók valós, mérhető hatásokat is eredményeznek.

https-_grill4u.hu_ - 2025 szeptember - Cikk2

Miért válaszd az elektromos grillt?

A grillezés egy nagyszerű módja annak, hogy egy asztalhoz üljön a család és a barátok, miközben ínycsiklandó ízekkel gazdagítod az étkezést. Az elektromos grill egyre elterjedtebb a sütögetést kedvelők körében, hiszen számos előnnyel bír a hagyományos megoldásokkal szemben.

https-_www.metroman.hu_ - 2025 szeptember - Cikk2

Intelligens termosztát: az otthoni fűtés új korszaka

Az intelligens termosztátok jelentős változást hozhatnak otthonai fűtési rendszereiben, és a modern technológia csúcsát képviselik. Gondolt már arra, milyen lenne, ha egyetlen érintéssel vezérelhetné otthona hőmérsékletét, akár távolról is?

https-_www.agrokisgepcenter.hu_ - 2025 szeptember - Cikk4

Miért választja egyre több ember az alternatív üzemanyagokat?

A kertészeti gépek körében mindinkább terjednek az akkumulátoros megoldások, mégis sokan kitartanak a hagyományos, üzemanyaggal működő eszközök mellett. Bár a benzinkutakon kapható benzin az árnyoldalai ellenére is népszerű, gondolt már arra, hogy alternatív üzemanyagokat használjon?