Borzalom: mozdulatlanul, a földön fekve talált rá édesanyjára a Groovehouse sztárja
Nehéz időszakot él át Kárpáti Zsolt.
Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikerlányai decemberre voltak kiírva, de váratlanul, októberben elfolyt a magzatvíz, amikor Ervin ráadásul éppen Prágában forgatott, írja a 168.
Ettől féltél a legjobban, nem? Hogy külön leszünk?
– kérdezte a színész a feleségétől, aki megerősítette, hogy valóban ez volt a legnagyobb félelme. Nagy Ervin azonnal elindult hazafelé, amikor megtudta, hogy beindult a szülés, de még csak Pozsonynál járt, amikor már világra is jöttek a kicsik. A színésznő ezek után egy hónapig még a kórházban volt a kicsikkel, majd a babák három hónapos koráig egy nehezebb időszak következett, de szerencsére nem kellett egyedül megbirkóznia a dupla feladattal, anyukája, húga és egy dadus is segítségére voltak.
Mostanra már helyére kerültek a dolgok, és egyetértenek abban, hogy nincsen nehéz dolguk az ikrekkel. Nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy lesz még gyerekük, Nagy Ervinnek jelenleg három lánya van, és nagyon örülne még egy fiúnak is.
Kapcsolódó cikk
Korábban érkeztek a babák a vártnál.
Nehéz időszakot él át Kárpáti Zsolt.
A verseny véget ért és a barna szépség fejére is került fejdísz, ő lett a legszebb európai.
Kiara Lord a napokban éppen a fodrászhoz igyekezett hajfestésre, amikor egy csendes utcában megtörtént a baj.
Sydney van den Bosch és a érje, Kaszás Benjámin életük legszebb időszaka elé néznek, hiszen hamarosan szülővé válnak.
Április 26-án, szombaton temették el Ferenc pápát, a szertartáson pedig szinte a világ összes fontos vezetője megjelent.
“Sok roma még mindig nem nézi jó szemmel, amit csinálok” – mondta.
A Bors munkatársai lehettek az elsők, akik beléphettek Galambos Lajos otthonába a tényleges szabadulása után.
Erős fájdalmakkal küzdött a Tények műsorvezetője, aki séta közben észlelt egyre több és komolyabb problémát a lábában.
Galambos Lajos olyan dolgokról mesélt, amiket eddig senkisek sem vallott be.
A Nagy Duett elődöntőjében Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence két produkcióval is kedveskedett a nézőknek.
A 29 éves modell a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be vasárnap késő este, hogy gyermeket vár.
A csatorna már be is jelentette a műsorváltozást, és kiderült, mi kerül A 100 milliós játszma helyére.
Vasárnap este egy pillanatra megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, amikor is Pető Brúnó és Szabó Zsófi felváltva osztották egymást.
A választás remek volt, hiszen a roma mulatozás nemcsak fergeteges hangulatot teremtett a stúdióban, de Aurelióhoz is kiválóan illett
Hatalmas tömeg alakult ki Ferenc pápa sírjánál.
Horváth Gréta próbára tette már magát az Ázsia Expresszben és a Farm VIP-ben is, most pedig újabb nagy kalandra indult, ezúttal egyenesen Marokkóba. Az influenszer egy több mint négyezer méter magas csúcs megmászására készül.
Nagy esélyesei voltak ők a versenynek.
Nehéz körülmények között élt.
Elképesztő videót rögzített egy biztonsági kamera a floridai Ave Mariában.
A katolikus egyházfő kora és halálának időpontja pont azt a számot adja ki, ami klubkártyájának száma volt kedvenc focicsapatánál.
A szavazatok 47 százalékát zsebelték be. Visszatér A Nagy Duett egyik kieső párosa a műsorba.
És annyira csodásan néz ki benne!
Másfél évvel ezelőtt történt az eset.
Félelmetes pillanatokat rögzített Aurelio, akinek autója az M6-os autópályán kapott lángra.
Látványos fogyásáról mesélt Marsi Anikó és arról, hogy korábban mennyire kövérnek érezte magát.
Keleti Andrea március végén egy rejtélyes vírusfertőzés miatt került kórházba, miután a napokig tartó magas láz és a kimerültség teljesen ledöntötte a lábáról.
Ezt gondolja duettpartneréről.
Az ismert műsorvezető az elmúlt hónapokban gyakran betegségéről ír, több előadását lemondta. Szily Nóra állapota aggodalommal tölti el a közönségét.
A közösségi oldalán mutatta meg az öltözetet.