Borbély Alexandra a Nők lapjának adott interjúban mesélt arról, hogy több veszélyes forgatáson is járt, amíg terhes volt, írja a 24.hu. Elmondása szerint előfordult, hogy egy hideg raktárban fagyoskodott órákon keresztül, aminek a végére az ujjait sem tudta mozgatni. Ekkor még nem tudta, hogy babákat vár.
Nagyon megterhelő volt, de szerintem a lányaim erőt adtak nekem, pedig még nem is tudtam, hogy léteznek. A forgatás végén, áprilisban derült csak ki, hogy ikreket várok
– emlékezett vissza, majd elmesélte, ezután egy cseh filmet forgatott, ahol vadvízi evezésben kellett részt vennie.
Visszatekintve én is úgy érzem, hogy őrültség volt, de hál’ istennek nem lett semmi bajom. Amikor beszálltam a csónakba, szóltam a kaszkadőrnek, hogy elnézést, de terhes vagyok.
Kapcsolódó cikk

Nagy Ervin és Borbély Alexandra az ikreikről vallottak – Bekövetkezett, amitől a legjobban féltek
Nem egészen úgy zajlott le a szülés, ahogy azt elképzelték.