Március 3-án, 79 éves korában elhunyt Bucz Hunor Jászai Mari-díjas színházi rendező, a Térszínház alapító igazgatója – közölte a teátrum a közösségi oldalán.

Bucz Hunor 1969-ben alapította meg a Térszínházat, ahol olyan darabokat rendezett, mint a Tartuffe, az Antigoné, A holdbeli csónakos vagy éppen az Oszlopos Simeon.

A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1979-ben színházrendezői elmélet szakon diplomázott. Bucz Hunor 2003-ban Magyar Művészetért Díjat kapott, 2019-ben pedig Jászai Mari-díjjal ismerték el munkásságát.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet