Átadták az idei Bujtor István-díjakat csütörtökön Balatonszemesen, ahol egész héten zajlanak a XI. Bujtor István Filmfesztivál szórakoztató programjai.

Az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjét is díjazták

A rendezvényen 39 díjat osztottak ki. Díjazták a legjobb rendezést, a színészi játékokat, az operatőri és az utómunkát, a legjobb forgatókönyvet és a filmeket is. A díjakat Bujtor Judit védnök, Janisch Attila zsűrielnök, Lutter Imre fesztiváligazgató és Takács Bence műsorvezető adta át. A filmfesztivál népszerű szórakoztató programjai egész héten zajlanak.

A Bujtor István-díjat a karanténfilmek közül Hász Áron és Honti Arián Tinnitus című alkotása kapta. A dokumentumfilmek között Zurbó Dorottya Könnyű leckék című alkotása lett a fődíjas.

Játékfilm kategóriában két elsőfilmes alkotó nyert: Szeleczki Rozália a Rozgonyiné című Arany János-balladamai történetté való adaptálásáért vehette át a Bujtor István-díjat. Füzes Dániel a Szokásjog című filmjéért kapta meg a Bujtor-díjat.

FOGLYOK hivatalos előzetes

1951-ben Budapesten egy átlagos család élete a feje tetejére áll, amikor hajnalban a hatalom képviselői toppannak be hozzájuk – ám kitelepítés helyett bekölt…

Az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjét, a Foglyokat a zsűri alkotói különdíjban részesítette. A Foglyok emellett három színészi díjat is kapott: Kardos Róbert férfi epizódszereplőként az általa formált szerep finom, hiteles megjelenítéséért, Molnár Levente a bonyolult hátterű karakter pszichológiailag árnyalt ábrázolásért, Vasvári Emese pedig a figurája elegáns humorú megjelenítéséért kapta meg a legjobb epizódszereplő díját.

A Szokásjog című filmben nyújtott női epizódszerepéért Fehér Annát színészi díjban részesítette a zsűri. Nagy Márk a Szokásjog, míg Mohai Tamás a Szajki Péter rendezte Most van most című filmben alakított főszerepéért vehette át a legjobb férfi színésznek járó díjat.

Bujtor Istvan Dij 2020 Torocsik Franciska
Törőcsik Franciska A Bujtor István-Díjával, Amelyet A Rozgonyinéban Nyújtott Alakításáért Érdemelt Ki / Fotó: Racskó Tibor

A Rubens lány című Dér András-filmben nyújtott alakításáért Bajor Lili és a Rozgonyinéban megjelenő összetett női címszerep érzékeny és hiteles megjelenítéséért Törőcsik Franciska vette át a legjobb női főszereplőnek járó kis szobrot.

Karanténfilmes kategóriában is díjaztak

A legjobb forgatókönyv minősítését két film kapta: Csoma Sándor Casting, valamint Bak Zsuzsanna és Szabó Szonja A Mentor című alkotása. A legjobb operatőrnek járó díjat Balázs István Balázs kapta a Casting című filmért. Rendezői díjat kapott Arany János versének ötletes adaptációjáért és a gyerekszereplőkkel való intenzív, hiteles és komplex munkájáért Rudolf Olivér, az Emma című film rendezője.

Nekem közöm van a világhoz

Portréfilm Ganczaug Miklós festőművészről. Rendező – Mohi Sándor

A dokumentumfilmek között a portré kategória szakmai díját Mohi Sándor kapta a Nekem közöm van a világhoz című filmjéért. Egy drámai történelmi szituáció alaposan körül járt, elfogulatlan bemutatásáért kapott szakmai díjat Rozgonyi Ádám Hazatérők című történelmi ismeretterjesztő alkotása. Ismeretterjesztő filmes operatőri munkájáért Poroszka Magyar Zsolt kapott díjat az Egy év a méhesben című filmjéért, míg dokumentumfilmes rendezői díjat vett át egy nehéz sorsú kamasz útkeresésének bemutatásáért Nagy Viktor Oszkár a Tündérország – Ferenc útja című alkotásáért.

Mint beszámoltunk róla, már készül az első hollywoodi film a koronavírus-járványról, de még sorozat is. Így nem meglepő, hogy a magyar filmeseket is megihlette. Az újonnan létrehozott karanténfilmes kategória szakmai díját kapta a Körémzárva című film Papp Máté rendezésében, a Koronavírus küldetés, amely Vadócz Péter alkotása. A karanténfilmes mezőny legfrappánsabb filmötletéért és annak megvalósításáért díjat kapott Az ütésálló kontaktlencse című fiktív reklám, Körtési András alkotása, valamint Végh Vozó Zoltán a Budapest megvár című film rendezéséért.

A versfilmek között az erőteljes atmoszférikus saját szociofotók és Szilágyi Domokos versének hatásos összekapcsolásáért a Gőzmozdonyok végnapjai című film operatőri munkájáért kapott szakmai díjat Tarján Iván. Ady Endre versének ötletesen egyszerű filmes adaptációjáért a Dalok a labdatérről című film, Czene Zoltán munkája kapta a rendezői díjat. A költészet és a mozgásművészet tehetséges és érzékletes egybekapcsolásáért pedig a Két karodban című Radnóti Miklós-feldolgozásért kapott alkotói díjat Tóth Karolina.

A legjobb animációs film Nagy Marci Tesók című alkotása lett, Heim Vilmos pedig az animációs rendezői díjat kapta az Egy Darab Csokoládé című filmért.

A Bujtor István-díj a legendás alkotó Tamango nevű hajójának aranyozott, kicsinyített mása, amely Árvay Zolta képzőművész alkotása. Ezt, valamint az összesen kétmillió forint értékű díjakat adták át a balatonszemesi Latinovits Művelődési Házban.

A Bujtor István Filmfesztivál díjátadójáról készült képeket itt tekintheted meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.