„Jelentéktelen” popénekes szeretne lenni, és nem a társadalmi problémákról szeretne beszélni Molnár Ferenc Caramel, akinek a gyerekkorában két célja volt: hogy megismerje magát, illetve mindig őszinte legyen önmagához. A Megasztár 2005-ös szériájának győztese gyerekkorában arról álmodozott, hogy fontos ember lesz, fontos lesz, amit mond, és lesz ereje példát mutatni.
Caramel a törökszentmiklósi roma telepről indulva, a Megasztár nyerteseként robbant be a magyar könnyűzenei életbe. A Forbes Deal vendégeként az énekes elmondta, hogy ő sem arról álmodozott, hogy mosogató lesz a Mc Donald’sban, hanem arról, hogy fontos ember lesz.
„Én is arról álmodoztam, hogy lesz erőm, fontos lesz, amit mondok, és megváltoztatom a világot. Minden gyereket megetetek és felnevelek, akinek nincsenek szülei” – mondta Caramel, hozzátéve: mondhatná azt reflexből, hogy ugyanaz az ember, mint az a kisfiú, aki ott guberált a cigánytelepen, de ez nem igaz. Caramel elmondta, hogy idealista embernek tartja magát, akinek van egy tárgyilagos, sőt, pesszimista oldala, illetve egy örök álmodozó, romantikusan idealista oldala is.

Kapcsolódó cikk

Az énekes elárulta, miszerint most már csak annyit szeretne, hogy egyszerű popénekes legyen. Szerinte ma minden túl van misztifikálva, az emberek, a politikusok, a hírességek egyaránt nélkülözhetetlennek érzik magukat, miközben eltűnt az alázat.
„A legtöbb ember túl fontosnak hiszi magát… Celebek, újságírók, politikusok, vezetők, mindenki picit túlmisztifikálja magát. Eltűnt az emberekből az alázat, a fontos emberekből is – magyarázta, hozzátéve:y nem a celebek alázatára lenne szükség, hanem azokéra, akik működtetik a gépezetet a világban.

Kapcsolódó cikk

„Mindenki nélkülözhetetlennek hiszi magát, nem viseli el a kritikát, s mindent személyes támadásnak vesz azoktól akinek ‘van pofája’ nem úgy gondolkozni, mint ők. Iszonyat egoista lett az egész világ” – magyarázta az énekes.
„Nem popénekeseknek kellene társadalmi kérdésekről beszélni, hanem azoknak, akik működtetik a gépezetet” – fogalmazott, hozzátéve: ő egy jelentéktelen popénekes szeretne lenni, hogy csak az érdekelje az embereket, jó-e az új dala.
Caramel azt vallja, őt minden nagyon érdekli, csak az a baj, hogy ma már mindenbe belekeverik a politikát, és semmilyen társadalmi kérdésről nem lehet úgy beszélgetni, hogy az ne legyen megosztó.

Kapcsolódó cikk

Az interjúban szó esett az „elit” fogalmáról is, amit Caramel elutasít: „A mai elit nem valódi elit, hanem újgazdagok magamutogatása. Régen az elit mögött tradíció, felelősség és elegancia és teljesítmény volt” – magyarázta.
A beszélgetés végén arról is beszélt, hogy bár nehéz megőrizni a hitét az emberekben, ő mégis hisz a megbocsátás erejében: „Megbocsátás nélkül nincs továbblépés. Akinek lelke van, az nem lehet gondtalan. Akár nagyon súlyos dolgokat is meg tudna bocsátani bárkinek.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.