A hétvégén átlépte a nemzetközi piacon a százmillió dolláros (30 milliárd forintos) jegybevételt Christopher Nolan Tenet című kém sci-fije, amelyet a pandémia miatti karantén feloldása után az első nagy hollywoodi produkcióként kezdtek forgalmazni világszerte.

Újra feltámadt Hollywood a koronavírus-járvány közepette?

A thrillerre egyedül Kínában több mint 20 millió dollárért (6 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők a hétvégéig az első, koronavírus-járvány miatti lezárás utáni hollywoodi mozira – számolt be róla a Variety.

Az Eredet, a Dunkirk és A sötét lovag rendezőjének filmjei rendre nagy közönséget vonzanak a mozikba. De a Covid-éra ismeretlen vizein navigáló Hollywood számára ezek az adatok a krízis utáni élet jeleit is mutatják.

Christopher Nolan Tenet Film
John David Washington (B) És Robert Pattinson (J) A Tenet Filmben / Fotó: Warner Bros.

A Tenet, amelynek előzetesét tavaly titokban mutatták be, a nemzetközi bemutatkozás után csak ezen a hétvégén került az amerikai mozikba, de Los Angelesben és New Yorkban továbbra sem láthatja a közönség, mert a járványhelyzet miatt ott még nem nyithattak ki a moziláncok. Ahogyan számos film, úgy az új Nolan-alkotás megjelenési időpontja is csúszott.

A Warner Bros. igencsak kisegíti a Nolan-film

A Warner Bros. filmstúdióban készült film költségvetése csaknem 200 millió dollár (60 milliárd forint) volt. A produkció az elemzők szerint akkor lehet pénzügyileg sikeres, ha globálisan megközelítik a 450 millió dolláros (137 milliárd forintos) jegybevételt.

A John David Washington, Robert Pattinson, Kenneth Branagh és Elizabeth Debecki főszereplésével látható Tenet erős nemzetközi bevételei a Warner Bros. egyéb aggodalmait is orvosolják kicsit. A stúdiónak ugyanis épp a napokban kellett felfüggeszteni a Robert Pattinsonnal készülő új Batman-film forgatását, mivel a sztár koronavírus-tesztje pozitív lett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.