"Van bennem valami kórság" – mondta a Kossuth-díjas színész.
Csütörtök reggel mentő vitte Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színészt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára – értesült az Index. A nemzet színésze hajnalban fulladozott, nem kapott levegőt, élettársa, Angéla értesítette Merkely Béla professzort, a neves szívspecialistát, aki azonnal mentőt küldött a művészért. A Kossuth-díjas színészt az intenzíven ápolják, információnk szerint nincs életveszélyben.
„Gyuszi hajnalban nem kapott levegőt, fulladozott, nagyon melege volt – mondta az Indexnek Vass Angéla, a színművész hűséges társa. „Kinyitottam az ablakot, de továbbra sem érezte jól magát, és ekkor telefonáltam Merkely professzornak, a Semmelweis Egyetem rektorának, aki a múltkor, május 18-án is gyakorlatilag megmentette Gyula életét. Gyuszi akkor is súlyos légszomjjal küszködött, hasonló tünetei voltak, mint most” – tette hozzá.
A 88 éves színészt azonnal a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára szállították, ahol megállapították, hogy bevizesedett a tüdeje, ez okozta a nehézlégzést. Leszívták a vizet, és az intenzív osztályon ápolják.
„Azt mondja a professzor úr, nincs szó életveszélyről, Gyula meg fog gyógyulni, sőt ha rajta múlna, már menne haza. Holnap megyek be hozzá, akkor bővebb információkkal tudok szolgálni” – mondta Vass Angéla.
Kapcsolódó cikk
Átadták a Budapest Díszpolgára címeket, Bodrogi Gyula is díjazott
„Van bennem valami kórság, de még nem derült ki, pontosan mi okozza a bajt” – mondta a Kossuth-díjas színész.
Még várnak rá vizsgálatok, de nem aggódik, és úgy érzi, hogy múlik a betegség. Egyelőre még nem nem mehet haza, de már sima kórteremben van, és jobb a kedve is.
Fehér falak közt kék takaró alatt fekszem, jobb a kedvem, Angéla jön be hozzám nemsokára, mi bajom lehet?
– tette fel a kérdést.
Tavaly novemberben egyébként szintén kórházba került, akkor életmentő műtéten esett át. Részleteseb ebben a cikkben írtunk erről.
Kapcsolódó cikk
Bodrogi Gyula: Már az orvosok sem tudnak segíteni a derékfájdalmaimon
