Rácz Gergő és Kósa L. Adolf között konfliktus alakult ki egy mondattal kapcsolatban, ami a visszajátszások szerint nem is hangzott el.

Rácz Gergő a Párharc legutóbbi adásában elmondta Kósa L. Adolfnak, hogy tüske maradt benne egy korábbi feladat kapcsán, írja a 24.hu. „Amikor mentünk be az akváriumba, akkor én feldobtam neked azt, hogy mi lenne, ha úgy tennénk igazságosabbá a játékot, hogy egyszerre megyünk le?” – kezdte az énekes.

Beszámolunk mondjuk egy szempillantással, vagy valamivel, és egyszerre megyünk le a víz alá. És arra te nekem azt mondtad, hogy az lenne az igazságos, ha te nyernél.

A tévés azonban úgy gondolja, Rácz félreértett valamit, ő ugyanis nem mondott ilyet.

Ez konkrétan egy baromság volt, hogy a Geri számon kérte ezt rajtam, mert el sem hangzott még hasonló sem. Tehát kizárt, hogy ilyet mondjon bárki, aki egy kicsit tud gondolkodni, vagy aki úgy gondolkodik a világról, vagy akár saját magáról, mint én

– magyarázta Kósa. A visszajátszások egyébként valóban őt igazolják, ezek szerint azt mondta, hogy nem tartaná korrektnek, ha kiesne, ezért neki kell nyernie a feladatot.