Kozso és párja is szerepelnek a Párharc idei műsorában, de hamar elkeseredtek, amiért azzal szembesültek, hogy hátrányból indulnak.
Kozso elkeseredettségéről vallott, miután a Párharc egyik feladatában párjának kellett csinálnia a feladat nagyobb részét, amíg ő egy szobában üldögélt, írja a 24.hu.
Mi egy kis hendikeppel indultunk, mert mi vagyunk az egyetlen olyan páros, akik úgy indultak neki a játéknak, hogy neki volt két agyvérzése, két aneurizma-műtétje
– magyarázta az énekes párja, majd Kozso elsorolta, mennyi mindent kellett újratanulnia.
Újra kellett tanulnom beszélni, énekelni, futni, festeni, szeretkezni, minden, amit el tudsz képzelni. Örülök, hogy már több vagyok
– magyarázta.
Kapcsolódó cikk
Kozso megszólalt új kapcsolatáról – „Mióta mellettem van, minden sokkal könnyebb”
