Nagy port kavart Nagy Feró kijelentése, amit a múlt heti Békemeneten tett a Szőlő utcai botrány kapcsán egy riporternek. Az ominózus mondat így hangzott az ügyben érintett intézményvezetőről: „ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”.

Több ismert kormányközeli személy, köztük Vitályos Eszter és Bayer Zsolt is ellenezte Nagy Feró kijelentését, és azt tanácsolták neki, hogy kérjen elnézést érte. A frontember azonban pár nappal ezelőtt még értetlenül állt a kérés előtt. „Nincs hozzáfűzni valóm. Kitől kérjek bocsánatot, magamtól? Kit bántottam meg?” – nyilatkozta a Blikknek, amikor felolvastuk neki Bayer levelét. Később pedig azt mondta, hogy szerinte nincs mit visszavonnia.

Az előadó most a HírTV Monitor című adásában szerepelt, ahol szintén szóba került a téma. A műsorban Nagy Feró félresikerült mondatnak nevezte a kijelentését, és úgy fogalmazott, hogy szerinte megérdemli a botrányt, ami kialakult miatta.

„Volt egy olyan félresikerült, cinikus mondatom, ami nem gondoltam, hogy ekkora port kavar. Utáltam, ahogy a gyerek ott nyomja a mikrofont és hülyeségeket kérdez, és azt gondoltam, na ezzel lerázom. Le is sikerült rázni ezzel, csak utána beindult a balliberális sajtó” – magyarázta a rockzenész.

Úgy folytatta, ő nem politikus, nem dolga okosakat mondani: „Egy rockzenésztől ezt miért ne lehetne, nem vagyok egy politikus. Egy rockzenésztől lehet, hogy kicsit leértékeli a dolgokat, és hülyeségeket beszél. Miért ne beszélhetne? Majd most elnézést kérek tőlük, oszt viszontlátásra!”.

A műsorvezető kérdésére Feró megerősítette, hogy valóban elnézést kér: „A lányoktól igen. De azért azt jegyezzük meg, hogy azok felnőtt lányok, mert itt azért már belekeveredett a pedofíliától kezdve minden. Az egyik hozzászóló azt írta, hogy van Zsolti bácsi, meg Feró bácsi”.