Peter Srámek hétfőn autóbalesetet szenvedett, amiben Zámbó Jimmy egykori Mercedes-e súlyosan összetört.
Peter Srámek tavaly kaparintotta meg Zámbó Jimmy imádott Mercedes-ét, melyet évekkel ezelőtt Zámbó Krisztián bocsátott árverezésre.
Az énekes álomautójában most azonban több százezres kár keletkezett egy közúti balesetben, ami nem az ő hibájából történt, írja a Blikk.
Hétfőn épp vásárlásból hazafelé tartottam a főúton, majd egy csattanásra lettem figyelmes. A bal oldalról figyelmetlenül kanyarodott ki egy autó, és belém jött. A gumi szétrobbant, leszakadt a lökhárító és a sárvédő behorpadt.
„Nem sérültem meg, viszont a károm óriási, több százezer forintba fog kerülni a javítás” – magyarázta Srámek, aki egy autószerelő barátja segítségét kérte. Elmondása szerint a másik sofőr elismerte a hibáját, és már folyamatban van az ügyintézés.
Szeretném, ha minél hamarabb elkészülne, hiszen az autó nekem is létszükség, a mindennapokban használom. A menedzseremnek van autója, így meg tudjuk oldani, ha fellépésre kell menni.
„De nem szeretek senkitől függeni, így átmenetileg az autó hiánya problémát okoz” – árulta el.
Kapcsolódó cikk
Peter Šrámek megszólalt a Zámbó család kritikáival kapcsolatban – „Nem szeretnék Zámbó Jimmy lenni”
