Semjén Zsolt médiaszabályozást átíró törvényjavaslati az ismétlési jogdíjat is érinti. Ez azt jelenti, hogy a kormány súlyos összegeket vehet el a magyar színészektől.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint túl sok jogdíjat kapnak a tévés ismétlések után a magyar színészek. Ennek okán is nyújtaná be a médiaszabályozást átíró törvényjavaslatot.

A HVG megjegyzi, hogy 1986 óta van érvényben az a szabály, amely szerint ha egy színész valamelyik magyar televízió saját gyártású műsorában vagy rádiófelvételén szerepel, jogdíjat kap minden egyes ismétlés után. Azonban ha elfogadják kedden a módosítójavaslatot, a szerzői jogi törvényből kikerül ez a félmondat.
Kapcsolódó cikk
Létminimum alatt élő előadóművészek nyugdíj-kiegészítéset kapnak
Az ismétlési jogdíjakat Magyarországon az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) szedi be, majd osztja fel és fizeti ki. Az ügy kapcsán Nemcsák Károly, az egyik legtöbbször ismételt sorozat, a Szomszédok színésze is megszólalt a BrandTrendnek.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Tudatosítani szeretném mindenkiben, hogy ezek az ismétlések komoly hasznot hoznak a mai napig is a tévétársaságoknak. Ezekért a műsoridőkért ismétlési jogdíjként a töredékösszegét fizetik ki annak, mintha ugyanennyi új műsort gyártanának. Az ismétlési jogdíj évtizedek óta jól működik. Rendkívül fontosnak és eredményesnek tartom az EJI tevékenységét a televíziós ismétlési jogdíjak kezelésében[/perfectpullquote]
– mondta Nemcsák, a Szomszédok Vágási Ferije.

Az EJI által tavaly közzétett számok szerint 2018-ban 330 millió forint jogdíjat fizettek ki 9200 előadóművész számára 4910 tévéműsor után. Ez azt jelenti, hogy az átlag kevesebb mint 36 ezer forint művészenként. A legmagasabb jogdíj összege 2,7 millió forint volt. Az EJI adatai azt is kimutatja, hogy a tíz leggyakrabban ismételt filmben szereplői összesen 16 millió forintot kaptak.
A HVG azt is megjegyzi, az ismétlési jogdíj megvonása csak a törvény hatályba lépése után elkészülő műsorokra lesz érvényes. Ez azt jelenti, hogy ha egy régi műsort ismételnek, az után ugyanúgy kell jogdíjat fizetni, mint eddig.
A terv ellen tiltakozó művészek szerint kb. 150 millió forinttal rövidítenék meg őket, ha a jövőben készülő műsorok ismétléseiért nem kapnának jogdíjat.
Kapcsolódó cikk
A kormány megígérte, így be is nyújtotta az MTA-t kivéreztető törvényjavaslatot
„A jelenlegi törvényjavaslat azért is érthetetlen, mert a szóban forgó összeg nem olyan nagymértékű, ha az MTVA teljes, nyolcvanmilliárdos költségvetésére tekintünk: az elmúlt évben százötvenmillió forintos jogdíj kötelezettsége volt az intézménynek” – mondta a Népszavának Gyimesi László, az EJI elnöke.
Hozzátette:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez közel ötezer műsornak, kétszáztizennyolcezer percnyi ismétlésnek felelt meg, így az egy percre jutó jogdíj mértéke a 700 forintot sem érte el. Összehasonlításképpen: egy negyven perces műsor ismétlésének a teljes jogdíja 27800 forint.[/perfectpullquote]
Továbbá kiemelte, hogy a törvénymódosítás kilencvenkilenc százalékban magyar művészeket érintene.
