„A téma mindig is aktuális volt. Évekkel ezelőtt lehetett hallani egy bizonyos hölgyről, aki olyan családi abúzust szenvedett el a férje által, ami egyszerűen felfoghatatlan, érthetetlen, és nincs rá mentség. Őt Varga Juditnak hívják. Terrorban élt éveken keresztül, ami elfogadhatatlan és hihetetlenül szörnyű. Ez volt az egyik mozgatórugója a dalnak” – vallotta be őszintén a Sugarloaf énekesnője, ezzel kiállva Varga Judit egykori igazságügyi miniszter mellett, majd hozzátette:

„A másik mozgatórugója pedig a sajátom. Tavaly év elején volt „szerencsém” megtapasztalni, milyen, amikor félnem kellett az emberektől. Pánikrohamok gyötörtek, kialvatlan és dekoncentrált voltam ezáltal a munkámban. Nagyon hamar kellett cselekednem ahhoz, hogy ne váljak olyan emberré, amilyen valójában nem vagyok” – idézte fel a cseppet sem pozitív emlékeket. Ezek az élmények arra ösztönözték, hogy a dalon keresztül másoknak is erőt adjon a változtatáshoz.

„Ki tudja, hányan élhetnek még ilyen abúzusban otthon, és kivel milyen cselekmények történnek a négy fal között? A legijesztőbb az egészben az, hogy akik ezt átélik, nagyon sokszor nem mernek beszélni róla. Félnek. Félnek attól, hogy kiderül, vagy hogy lépéseket tegyenek, emiatt inkább csendben maradnak” – ecsetelte a Borsnak.

A Tánc az Ördöggel célja nem az ítélkezés, hanem a figyelemfelhívás és a támogatás. Az előadó hangsúlyozta, hogy a dal és a klip üzenete az, hogy senki sincs egyedül, és mindig van kiút a bántalmazó kapcsolatokból.

„Ez a dal és a hozzá tartozó videóklip pontosan azért született meg, mert szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy erről beszélni kell. Az nem lehet mentség, hogy az ember egyszerűen beletörődik a sorsába. Minden ember megérdemli, hogy nyugodt családban és biztonságos környezetben éljen” – emelte ki.

Bár a változás gyakran nehéz döntésekkel jár, például különválással vagy újrakezdéssel, ezek nélkül szerinte nem lehet továbblépni. „Nyilván, más nem tudja helyettünk megtenni azokat a lépéseket, mint a különválás, költözés vagy az újrakezdés. De nagyon fontos tudni, hogy soha nem vagyunk egyedül. Segítséget igenis kell kérni, és nem szabad hátat fordítani annak a gondolatnak, hogy nekem lehet jobb életem is. Akár nőkről, akár férfiakról, akár gyerekekről van szó” – szögezte le Enikő. A dal sötét hangulata és a videóklip képi világa szándékosan nyomasztó, hogy visszaadja azt a feszültséget és kilátástalanságot, amelyben sokan élnek. Az előadó szerint ha akár egyetlen ember is felismeri magát a történetben, és segítséget kér, akkor már megérte megszólalni.

„Ez nem egy könnyű téma, éppen ezért nem szabad könnyedén kezelni. A legfontosabb üzenet az, hogy igenis lehet segítséget kérni, és igenis lehet más életet választani. Senkinek nem szabad abban maradnia, ami bántja és tönkreteszi, és fontos, hogy segítséget kérjen” – hangsúlyozta.