A Vígszínház színésze, Wunderlich József egyre jobban egyengeti zenei karrierjét is. A tavaly megjelent SKIZó albumon hallható Üsd be a GPS-embedalhoz rendeztek videóklipet.
Wunderlich József felesége is szerepel benne
A Vígszínház által foglalkoztatott színész a karantén időszak alatt kezdett nagyobb hangsúlyt fektetni zenei karrierjére.2020-ban jelent meg első, 14 dalt tartalmazó albuma, a Skizó,ezen szerepel a szóbanforgó dal is. Azonban korábban is osztott már meg zenés tartalmakat, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is zenei szakot végzett, ebből következik, hogy a színázi szerepei során is használja énekhangját.
Legújabb videóklipje, az Üsd be a GPS-embe című dalhoz készült. Instagram-oldalán kulisszák mögötti fotókat osztott meg, ezzel tudatta, hogy hallgatható és nézhető az szám. A szereplő között Wunderlichfelesége, Bach Kata, Takács Katalin, Waskovics Andrea, Tóth Andrásés Kurely Lászlóis szerepet kaptak a videóban.
Az operatőri és vágói munkáért Vadas Gézavolt a felelős, a hangszerelés pedig Wunderlichmellett Péter Máté és Kontor Tamás feladata volt.
