Már csak ez hiányzott – Magyarországot is érinti a gyógyszerhiány, több létfontosságú készítmény is hiánycikk lész
Már a koronavírus-járvány alatt érzékelhetővé váltak az ellátási nehézségek.
Elérte a baj Oroszországot – Vlagyimir Putyin egy bunkerbe menekülhet
Többen Kreml tisztviselő is elkapta az influenzát.
Ha szellemeket vagy űrlényeket lát, az azt jelenti, hogy „agykárosodása van” – állítja egy szakértő
A spanyol neuropszichológus nem találkozott még olyan paranormális jelenség érzékeléssel, ami ne lenne magyarázható agykárosodással.
Brit királyi tengerészgyalogosokat küldtek Ukrajnába „magas kockázatú titkos hadműveletekre”
Ezek a küldetések „magas szintű politikai és katonai kockázattal járnak”.
Bírságot szabtak ki egy orosz srácra, amiért Volodimir Zelenszkijről álmodott
Az interneten ismerte be, hogy az ukrán elnökkel álmodott.
Egy keresztény nő azt állítja, a maszturbáció boszorkányság és démoni támadás
Szerinte az egész életükre elátkozzák magukat, alol maszturbálnak.
Jakupcsek Gabriella vallomást tett unokáiról
Kevesebb ideje jut unokáira, mint amennyit szeretne.
A megkopaszodott magyar influenszer dokumentálta, ahogyan visszavarrják a haját
A szülés után kezdett el elvékonyodni és hullani a haja.
Kiderült, miért akart öngyilkosságot elkövetni a magyar színész özvegye
Egy családi viszály borította ki.
Mischinger Péter Szorcsik Vikiről: „szisztematikusan, módszeres hazugságokkal sokakat ellenem fordított”
Azt állítja, Szorcsik Viki szerinte valótlan állításai a megélhetését tette kockára.
Majka bizarr módon reagált a Sztárban Sztár leszek! nyertesére
Az ő versenyzője maradt alul a döntőben.
„Szellemi honvédőket” díjazott Áder János és Győzike
Azoknak ítéli oda a Szellemi Honvédő díjat, „akik kiemelkedő munkát végeznek nemzeti érdekeink védelme, érvényesítése érdekben”.
Gáspár Evelin majd kiugrott a bőréből – Hatalmas összeget, 8 milliót nyert
Nyolc millió forintot vihetett haza.
Vajon mi történt? Putyin az utolsó pillanatban mondta le éves sajtótájékoztatóját
Pedig a nyugati újságírókat már rég kitiltotta róla.
VV Márió megtört – Sírva vallotta be, mi bántja
Elmesélte, hogyan talált rá édesapja holttestére.
Így reagáltak Lagzi Lajcsi gyerekei arra, hogy apjukat börtönbüntetésre ítélték
Azt hitte, felmentik, ehelyett másodfokon súlyosbítottak a büntetésén.
Bámulatos: Mészáros Lőrinc teljesen átalakult
Nagy fogyás és stílusváltás.
Orbán Viktor is megjelent Mészöly Kálmán temetésén
A legendás labdarúgó és edző temetésén több jelenlegi és korábbi sztársportoló jelent meg.
Megállapodott a kormány a pedagógusok béréről – Ezeket kell tudni az EU-s pénzekről
2300 milliárd forint válik elérhetővé Magyarország számára.
Rettenetes: Porig égett egy OBI, egyetlen üzlet maradt sértetlen
Egy ember meghalt a tűzben.
Döbbenet: Putyin kritikusát azzal büntetik a börtönben, hogy „személyes higiéniai problémákkal küzdő hajléktalant” helyeztek a cellájába
Érdekes módszerekkel próbálják megtörni Alekszej Navalnijt.
Kulcsár Edina tiszta vizet öntött a pohárba a Gucci-ruhákkal kapcsolatban
Párja miatt hordja.
Drámai nap a ValóVilágban – Megvan VV Bibi terhességi tesztjének eredménye
Drámai vallomások voltak a villában.
Zord időjárási körülmények pusztítanak Debrecenben – Csónakként úsznak az utcákon az autók
Kritikussá vált a helyzet.
A pécsi taxisok fekete szalaggal emlékeztek megyilkolt kollégájukra
1973-ban négy fiatal szúrta le egy taxisofőrt.
Ajándékötletek nagy motorrajongóknak!
Akinek az ismeretségi körében akad olyan, aki legszívesebben soha le nem szállna a motorjáról az pontosan tudja, hogy ezeknek a fanatikusoknak mással nem igazán lehet örömet szerezni, mint valamivel, ami az imádott motorjukkal áll kapcsolatban.
Megvan, ki nyerte a Sztárban Sztár leszek! harmadik évadát
Feszült pillanatok után kiderült, ki a nyertes.
Döbbenetes: Saját kezével akart véget vetni életének a magyar színészóriás özvegye
Nem sokon múlott a tragédia Magyarország egyik leghíresebb családjában.
Vérlázító: Azt írta a dolgozóinak, hogy be kell hozniuk az elhunyt kutyájuk holttestét, ha szabadnapot akarnak
Egy főnök dühös levélben tiltotta meg a dolgozóinak, hogy beteget jelentsenek.
5 éve hagyott itt minket: Fábián Juli énekesnőről nevezik el a Budapest Park előtti teret
Fábián Juli 5 éve hunyt el, az énekesnő munkássága előtt tisztelegve pedig Budapesten, a Soroksári útnak a Budapest Park előtti szakaszát december 16-tól Fábián Juli térnek hívják.
Kiderült: Putyin legidősebb lánya titkos kinevezést kapott egy tekintélyes egyetemen
Korrupcióellenes tisztviselők nyomozása során derült fény a titkos találkozókra.
Putyin nukleáris fegyverekhez folyamodhat, mivel az „élete végével” néz szembe, ha veszít – véli egy katonai elemző
Az orosz elnöknek két lehetősége van, ha a háború nem úgy végződik, ahogy reméli.
Egy nő megölte mostohaapját, miután rájött, hogy a meztelen fotóját használta képernyővédőként
Azzal vádolják, hogy elkábította, majd megfojtotta a volt-mostohaapját.
A hírhedt orosz fegyverkereskedő azt állítja, segítené Putyin háborúját önkéntesként, miután szabadult a börtönből
Viktor Bout visszajutott Oroszországba az Egyesült Államokbeli börtönből.
Bámulatos: Teljesen átalakult a repülőgép-baleset súlyosan megégett túlélője
Kechi Okwuchi a baleset 17. évfordulója alkalmából nézett vissza arra, mennyi mindent elért azóta.
Ezek a legjobb fehérjeforrások vegetáriánusoknak

Ha szeretnéd, hogy formásabb, izmosabb legyen a tested, akkor ahhoz rendszeresen edzened kell.
Putyin-közeli források arra figyelmeztetnek, hogy az ukrajnai konfliktus „teljes atomháborúvá” fajulhat
Putyin köréből egy forrás azt állította, Ukrajna és a Nyugat a tűzzel játszik.
Nővérek mondták el a betegek legidegesítőbb szokásait – Nagyon nem volt jó ötlet
Kirúgták őket, miután a kórház megtudta, milyen tartalmat osztottak meg a közösségi médiában.
Hátborzongató: A fegyveres belépett a bárba, majd kijelentette, hogy megöl mindenkit
Három nő halt meg a római támadásban.
Hogyan hozhatja ki a legtöbbet a szezonális vásárlásból?
A divatirányzatok szezonról szezonra változnak, a jó megjelenés pedig mindennapos kihívás. A vásárlás értelmetlen, ha céltalanul vásárolunk új ruhákat.
Szabadítsd fel lábaid az elnyomás alól, viselj barefoot cipőt!
Nőként hatalmas társadalmi nyomás alá vagyunk helyezve.
Mire jók a szimeringek?
Ha olyan berendezésben vagy szerkezetben kell megvalósítani a tömítést, ahol forgó tengely is található, akkor ezt a szimering segítségével tudjuk kivitelezni.
Gyorsaság és megbízhatóság jellemzi a jó munkaerő-kölcsönző cégeket
A munkaerő-kölcsönzés mára egyre inkább bekerült a köztudatba, sok helyen alkalmaznak olyan munkavállalókat az üzemekben, gyárakban, akik munkaerő-kölcsönző cég által kerültek oda.
Így kell üzembe helyezni egy porszívó robotot
A porszívózás az a házimunka, amitől sokan valósággal irtóznak.
Így zajlik egy kormánymű felújítása, javítása
Az autó kormányműve ideális esetben sok tízezer kilométeren át képes a hibamentes működésre. Idővel azonban meghibásodhat.
A száraz kutyaeledelekben fellelhető legegészségesebb összetevők
Ugyanúgy, ahogy a gyermekednek sem engeded, hogy egy csomag gumicukrot egyen vacsorára, figyelemmel kell kísérned a kutyád étrendjét is.
Hogyan néz ki egy kiváló ételkiszállításhoz való szoftver?
Ha minden futár kezében ott lenne egy kiváló szoftver, akkor sok minden sokkal gördülékenyebben működne.
Ezért ártalmas a sok játék
Természetes, hogy szülőként szeretnél mindent megadni gyermekednek.
Hogyan éled majd meg a nyugdíjas éveket?
A nyugdíjas éveink során számos kihívással kell majd szembenéznünk. Idős korunkra már több lesz az egészségügyi problémánk, de nem szabad mindig csak a negatívumokra koncentrálni!
Ezt kell hoznia egy profi szoláriumstúdiónak
A szoláriumstúdiók között állandóan megy a harc, hogy ki tud jobbat, többet felmutatni, újabb módszereket, technológiákat, gépeket, csöveket és persze kozmetikumokat.