Zséda: „Az az üzenet, hogy csak a fiatalságnak van értéke, én pont fordítva gondolom”
Először tiltakozott a Díva jelző ellen, de ma már úgy érzi, rászolgált.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
Először tiltakozott a Díva jelző ellen, de ma már úgy érzi, rászolgált.

Vezetés közben találkozott szembe egy medvével.

Azzal kapcsolatban fejtette ki a véleményét, hogy kormányközeli kézbe került a Libri könyvkiadó.

Sok ruhája nem jön rá, mert megizmosodott a felsőteste a sok szörföléstől.


A kerti medencéknek nagy melegben vesszük igazán hasznát, amikor a víz hőmérséklete 27-28 ℃, ennél hidegebb vízben csak kevesen szeretnek tartózkodni, illetve csak úszás közben élvezhető.

A megemlékezésen többek között Kulka János, Csonka András és Gyurcsány Ferenc is részt vett.

Véleménye szerint az Omega billentyűse sem volt igazán tehetséges.

A bírság és a visszavonulás ellenére sem hagyott fel a fogyasztók megtévesztésével a GVH álláspontja szerint.
