
16 millió forintból készült el a Batthyány Lajos-szobor, de elírták a nevét – Kásler Miklóst ezt nem zavarta, így is átadta
Hétfőn adta át a szobrot Kásler, azóta egy lobogó takarja a hibát.
Hétfőn adta át a szobrot Kásler, azóta egy lobogó takarja a hibát.
A 16–44 éves korosztályban egyetlen ember sem halt bele a Covid–19-be azok közül, akik mindkét dózist megkapták.
Zalatnay Sarolta nemrég aláírta a Stop Gyurcsány-petíciót, de azt állítja ennek nincs köze a hirtelen jött pénzesőhöz.
Nyilatkozott a hírekre az énekesnő.
Megvizsgálják az Iparművészeti Múzeum integrálásának lehetőségét is.
Kásler Miklós nevezte ki.
Stefka mellett a közmédia és a Magyar Nemzet újságírója kapta meg az újságíróknak ítélhető legmagasabb kitüntetést, a Táncsics Mihály-díjat.
Cikkünkben a teljes névsort olvashatjátok.
Rétvári Bence a mostani válasza végére is odabiggyesztette a megszokott befejezését, ami arról szól, hogy a baloldal kihúzza magát a koronavírus elleni közös védekezésből.
Jóval puhább törvénytervezetet terjesztene elő a kormány.
Bálint András is arról beszélt, hogy kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek, a “központi ellenőrzés és a cenzúra”.
A kiszivárgott terv sok kérdést felvet a fővárosi színházak jövőjéről.
Bodor Ádám szerint az elismerés mérföldkő alkotói pályáján, még akkor is, ha életútja vége felé részesült benne, a Nemzet Művésze díjra ezért “egy boltív záróköveként” tekint.
Maga Kásler Miklós bízta meg Baánt.
A saját berkein belül maradva megalapította a Herczeg Ferenc-díjat, melyet évente két költő vehet át.
Paor Lilla is a kitüntettettek között, aki a Hatoscsatorna nevű, ufós-gyíkemberes tévécsatorna alapítója, aki már 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.
Tarlós István, Budapest főpolgármestere beszélt a bulinegyedről is, aki elmondta, “jogosítványt kaphatna azon szórakozóhelyek “egyik napról a másikra történő” bezárására.”
“Vajon van-e úgy értelme milliárdokat elkölteni egy – egyébként fontos – technológiai ugrásra, hogy a könyvtár pénz híján a saját szervezeti és működési szabályzatában feltüntetett alapszolgáltatásokat sem tudja maradéktalanul ellátni?”, teszik fel a kérdést.
Az ügy hátterében az “aránytalan és igazságtalan” állami kitüntetések állnak.
Krajcsovics Éva festőművész Kásler Miklósnak címzett egy levelet, amelyben kifejti aggodalmát és okát a lemondásának.
Nézd meg nálunk a teljes listát!
A Szomszédok régi házaspárját és az Echo TV vezérigazgatóját is díjazták.
Arra kérik a Szépírók Társaság tagjai Kásler Miklós minisztert, ne adja a múzeumot egy szélsőséges vezető, azaz Takaró Mihály kezére.
A haláleset után az intézet és az orvos közötti vita fókuszába az került, hogy a kórház tudott-e a betegről, szólt-e róla a volt orvosa. Most kiderült.
Kásler Miklós döntése nyomán október 31-i hatállyal leváltják Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztjáról.