Hogy ér el valaki oda, hogy a hurráoptimista hozzáállása végül egy áporodott nyugalomba torkollik? Mettől-meddig nyúlik a kiégés mechanizmusa valójában? Vagy mennyire hatalmasodhat el valakin egy másik személyiség? Balaskó Ákos Tejsav című kötete nemcsak körbejárja, de nyakig belehúzza a kiégés fázisaiba az olvasót.
„Alattad a paradicsom, benned az ég” – kezdte, vezette át és zárta Bukta Imre Szurcsik József Helykeresők című kiállításának megnyitóját a Godot Galériában. A cím boncolgatását, lehetőségeinek mélyebb bugyrait vitatva megmerevedtek a fürkésző tekintetek.
Kitavaszodott végre Budapesten, és kinyílt az első Tulipán is. No, de nem akármilyen. Nyolc élénk, színes és pulzáló szirommal tarkított darab, mely Gyuricza Gergely nyomán bontakozott ki.
A filmelőzetest látva a következőre számítottam: egy tinédzserlány meggyilkolását követően az anya értelmét és reményét veszti életében és az igazságszolgáltatásban, ezért a rendőrség bürokratikus fogaskereke ellen ágálva felhívja a figyelmet ügyére három óriásplakát segítségével. És mit kaptam ehhez képest?
