
Hatalmas hibát követett el a seriffhivatal – Lady Gaga aggódhat
Durva adminisztrációs hiba.
Durva adminisztrációs hiba.
Az Artikal Sound System daláról van szó.
A premier után a márka elkezdte közzétenni a közösségi médiában Lady Gagáról Reggiani szerepében készült képeket.
Lady Gagának viszont megköszönte a kedves szavakat.
Kit ismernél fel, ha szembe jönne veled az utcán?
“A The Chromatica Ball-fellépésekkel megvárjuk 2022 nyarát, amikor meg tudjuk erősíteni az összes fellépés időpontját.”
A Gucci családnak nem elég jók az A-listás hollywoodi sztárok sem.
Egyelőre nem tudni, hogy jelentkezett-e a pénzért valaki. Letartóztatás nem történt a rablási ügyben.
Szólt arról is, hogy neki, „sovány, rabszolga ősöktől származó, fekete kislánynak”, akit anyukája egyedül nevelt fel, mit jelent amerikainak lenni, mit gondol a demokráciáról.
2020-ban számos társadalmi tevékenységet végzett az énekesnő a koronavírus-járvány kapcsán és a BLM mozgalomhoz kötődően is.
A karantén alatt számos popzenei dalszerző csúcsra járatta a kreativitását, hetek alatt új albumok születtek.
Merész fotóval promózza új projektjét.
Harci jelenetekben nem lesz hiány.
Az énekesnő a nézőket is arra bátorította, hogy viseljenek maszkot.
Lady Gaga, Miley Cyrus és The Weeknd is kitett magáért a díjátadón.
Az Ice Cream már a megjelenésekor azonnal a listák élére került.
A közönség nélkül megrendezett díjátadó előadói New York közismert színhelyeiről jelentkeztek be.
Lady Gaga szívesen segítené a fiatal tehetséget.
Soha nem látott fotókon láthatjuk viszont a zenészvilág színe-javát.
A dokumentumokért pedig hatalmas összeget követelnek.
A sztárok elérzékenyülve gondoltak az idén elhalasztott Met Gálára.
Új anyagára tizenhat dal született, előfutárként a Stupid Love című szám februárban jelent meg.
Lady Gaga az Egészségügyi Világszervezettel összefogva segít.
Lady Gaga a legesélyesebb, hogy eljátssza a gyilkossággal vádolt Fekete Özvegyet.
Lady Gaga, “koronavírus-aktivista” a WHO elnökével parolázott születésnapján.
Fiatal, társadalmilag fontos példát mutató tehetséges íróknak ad publikálási lehetőséget a sztár, miközben a hatodik stúdiólemezének megjelenéséig már egy hónapot sem kell aludnunk.
Lánykérés és védőoltás a színpadon, lekurvázott színésztárs… Igyekeztek fokozni a hangulatot a jelenlévők.
Lady Gaga nyíltan beszélt Oprah műsorában az őt ért bántalmazásokról.
Ridley Scott a Gucci-gyilkosságról készít filmet Lady Gaga főszereplésével
Kiosztották 2019-ben is az MTV Movie & TV Awards arany popkornjait. A Bosszúállók egyszerűen tarolt, de nem csoda, mert a közönség szavazatai döntöttek. Az MTV
Ariana Grande hatalmas adomány pont a legjobbkor érkezett Georgia állam egyesületének.
Életműdíjban részesült Kovács Kati férje, a V’Moto-Rock frontembere, Lerch István.
A szervezet tavaly eléggé szegényes arányban jelölte díjra a női előadókat.
Több érdekességet is összegyűjtött az amerikai filmakadémia az Oscar-díj kedden nyilvánosságra hozott idei jelöltjeiről.
Sok díjat vittek el a britek a Golden Globe díjátadón, többek között Rami Malek és Christian Bale is a díjazottak között szerepel.
Lady Gaga lerántotta a leplet a legújabb koncertsorozatának kulisszatitkairól, amelyben az énekesnő legismertebb dalai hallhatóak.
2018-ban is megannyi remek, megható film készült.
Síró férfiak a vásznon – Hollywood nem hagyja magukra a férfiakat.
Christian Bale biztosan elhoz legalább egy díjat!
Lady Gaga az Amerikai Horror Story után újabb Golden Globe-díjra esélyes.
Meryl Streep szerint félnünk kell az amerikai elnöktől, és el is mondja, miért.
Meltem Işık fényképei bemutatják, milyen testképzavarokkal élni, és mennyire fontos foglalkozni a témával.
Tarol a Bohém rapszódia, még mindig népszerű a Queen.
Második hete legyőzhetetlen a Halloween című horror az észak-amerikai mozikban – írta a Variety.com a jegyárbevételek iparági becslései alapján.
Nagyban zajlik a Csillag születik legfrissebb feldolgozásának promója. Lady Gaga és Bradley Cooper most megosztották duettjüket, a Shallow című számot, ami felcsendül a filmben is.
Lady Gaga egy ismeretlen, fiatal énekesnőt alakít Bradley Cooper Csillag születik (A Star Is Born) című filmjében. A kiégés szélén álló, egykor szebb napokat látott zenészt a direktorrá avanzsáló színész maga játssza. A karaktere által felfedezett nőről pedig hamar kiderül, hogy istenadta tehetséggel énekel. És itt kezdődnek a problémák.
Jay-Z és Beyoncé házasságának hullámhegyeibe- és völgyeibe korábbi szóló albumaikon keresztül is bepillantást nyerhettünk. Meglepő volt, hogy nemrégiben közös lemezzel jelentkeztek, amiről mi is beszámoltunk. A pop zene története tele van szokatlan duettekkel. Hallhattunk már operaénekest rock sztárral, halott embert a lányával vagy akár slágerénekest rapperrel énekelni.
A World Mental Health Day-t a WHO hozta létre annak érdekében, hogy jobban odafigyeljünk erre a problémára és hogy megtöbszörözzük az erőfeszítéseket, amik a jobb mentális egészséghez vezetnek.
A John Wayne című dalhoz készült dögös klipben az a legkevesebb, hogy a főhősnő a csizmájával lövöldözik.