Döbbenetes, mit mondott a Kreml a magyar kormányról
Üdvözlendő szuverén pozíció.
Vajon miről fog beszélni a Ryanair vezére?
A magyar kormány legújabb videója a HVG szerint Rákosi Mátyásék, azaz a kommunizmus legdurvább propagandáját idézi.
Kijelölte helyettesét a miniszterelnök.
A GKI szakértője végigvette azokat a már beharangozott fejlesztéseket, amelyeket a spórolás miatt leállíthat vagy halaszthat a kormány.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyilatkozatában arra kéri a magyar kormányt, hogy továbbra is segítse Ukrajnát, és „lehetőségei szerint mozdítsa elő a fegyveres konfliktus beszüntetését és a béke megteremtését”.
A Nemzeti dal feldolgozásában részt vevő énekesnő a Békemeneten is részt vett, szerinte politikai állásfoglalása miatt támadják sokan.
A kormány előírta, hogy az élelmiszerboltokon és piacokon az árbefagyasztásról szóló, jól látható információs táblákat kell kihelyezni.
Biztosan van valami logikus magyarázata rá.
A TASZ álláspontja szerint egyébként az oltási tervnek közérdekű adatként magától értetődően nyilvánosnak kellene lennie.
A kormány Hungary Helps programja keretében Magyarország évek óta támogatja a közel-keleti térségben (Irak, Libanon, Szíria) a helyi keresztény közösségek megmaradását kórházak, iskolák és templomok újjáépítésével.
A Klubrádió ügyében is kötelezettségszegési eljárás indult a magyar kormány ellen.
Ez a kétharmad nem tetszett a magyar kormánynak.
A CNN műsorában nyilatkozott Szijjártó Péter, ahol válaszolt a magyar kormányt érő kritikákra, amelyek szerint a koronavírus törvény adta felhatalmazással valójában autokráciát akarnak kiépíteni.
A fake news jelenség pár évvel ezelőtt olyan ironikus álhíroldalak sajátja volt, mint az Onion vagy a Hírcsárda, legfeljebb csak magukat túl fontosnak képzelő politikusok vették őket komolyan.
A színművész a Magyar Narancsnak adott interjút, amelyben kiderült, hogy nem szerepelhet a szilveszteri műsorba.
A hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter szerint a szegedi városvezetők elítélése adhat okot a jobboldalon a félelemre.
Minden alkalommal kérte a Magyar Hang több munkatársa, hogy részt vehessenek, de eddig sosem engedték meg nekik, hogy élőben hallgathassák és kérdezhessék Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől a Kormányinfón.