Időnként becsöngettél hozzám,
hogy szavakat ismételgess,
és Unikumba áztatott mazsolákkal dobálj meg,
de tegnap nem jöttél,
pedig az ajtó fedezékében vártalak.

A házunk falán nem volt túl eredeti a graffiti,
mindig úgy álltál az ismerős krikszkraksz előtt,
mintha színpad lenne,
semmi sem utalt arra,
hogy kibicsaklott a bokád.

Elképzeltem, ahogy bejössz,
majd jól ismert szájszaggal
és kézmozdulatokkal
célba veszel, de nem találsz el,
végül lerogysz mellém,
én pedig megérzem
fáslid savanyú illatát.

A nézőtéren vártalak.
Hadonásztam a festékszóróval,
újra-és újra tapsolni akartam,
de a hatásszünet folyton elmaradt.

Aztán az ajtót
magamra zártam.
Leültem a földre,
mormolni kezdtem,
és a bokám zsibbadása erősödött.

Reggel kimerészkedtem volna
a csengő miatt,
de mégse mozdultam,
nehogy elijesszelek,
ha mégis megjelennél.