Szakmai forráskritika a diktatúra nyilvántartásairól

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szakemberei kiemelték, hogy egy-egy 6-os karton felbukkanása önmagában még nem jelent megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot a tényleges ügynöki tevékenységről. A korabeli apparátus ugyanis meghiúsult beszervezéseknél és feladatot megtagadó személyeknél is kiállította ezeket az adatlapokat.

Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója óvatosságra intett az adatok értékelésekor: „Nem kell mindent elhinni egy diktatúra állambiztonsági szerveinek, az ügynökaktákat körültekintően kell értelmezni.” A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy olykor statisztikai megfontolásból, fiktív esetekben is rögzítettek kartonokat.

A hálózati személy kategóriája emellett tág kört fedett le, amelybe az egyszerű informátoroktól a titkos megbízottakig többféle minőség beletartozott. Ők egyetlen esetben sem voltak hivatásos tisztek, hanem fedőnévvel ellátott külső segítők.

Az archívum ráadásul korántsem hiánytalan, mivel az 1956-os forradalom idején, valamint 1989-ben és 1990-ben szabályos selejtezések és megsemmisítések során rengeteg irat tűnt el. Emiatt az adminisztrációs nyomok gyakran csak töredékesen mutatják be a valós folyamatokat.

Csurka esetében a konkrét jelentéseket magukban foglaló munkadossziék nem kerültek fel a digitális portálra, ezek kizárólag a kutatóteremben vizsgálhatók. Az iratok sorsát mindemellett az a hivatalos kormányzati bejelentés keretezi, amely a teljes adatbázis megnyitását kísérte.

A megsemmisített vagy elzárt akták kérdésére végül Magyar Péter miniszterelnök közvetlenül az archívum alagsorából adott politikai magyarázatot. Kikre hárította a valódi felelősséget a nyilvánosság évtizedes halogatásáért?