Átadták a Cziffra Fesztivál díjait szerdán Budapesten: életműdíjat kapott Dráfi Kálmán zongoraművész és Konrád György brácsaművész, tehetségdíjjal jutalmazták Balogh Ádám zongoraművészt és Sárközy Lajos prímást, emellett három ifjú tehetséget is elismertek.

Elismert művészeket és feltörekvő ifjú tehetségeket is díjaztak

A szervezők tájékoztatása szerint az ünnepélyes díjátadót a Cziffra György-emlékév szerda esti koncertjén tartották a MOMKultban. Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége.

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész kezdeményezésére 2017 óta minden évben – idén ötödik alkalommal – adták át a Cziffra Fesztivál díjait, amelyek célja, hogy a pályájuk elején járó tehetségeket, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató életműveket, emberi teljesítményeket mind erkölcsi elismeréssel, mind anyagi hozzájárulással honorálják.

A Cziffra György-emlékévben három kategóriában adta át a 2021. évi díjakat a szakmai zsűri elnöke, Vigh Andrea hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Liszt-díjas érdemes művész és Balázs János zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapító-művészeti vezetője. A Cziffra Fesztivál díjainak támogatója a X. és a XIII. kerületi önkormányzat. A Cziffra Fesztivál Életműdíja évente 2 embernek ítélhető oda életkori megkötés nélkül. A díjak zeneművész, pedagógus vagy kulturális szervező, kulturális szakember érdemeit hivatottak elismerni. Az életműdíj személyenként bruttó 500 ezer forint pénzjutalommal, a Cziffra György Fesztivál emlékplakettjével és oklevelével jár. Idén Dráfi Kálmán zongoraművész és Konrád György brácsaművész részesült életműdíjban.

Balázs János és a Cziffra György Fesztivál 2021. évi Tehetség-díjasainak koncertje

Műsor:A Cziffra György Fesztivál 2021. évi díjainak átadó ünnepségeA Cziffra György Fesztivál 2021. évi Tehetség-díjasainak műsoraRavel: Gaspard de la nuit (...

A Cziffra Fesztivál Tehetség-díja évente 2 zeneművésznek ítélhető oda 32 éves korig, kimagasló egyéni teljesítményért. A Tehetség-díj személyenként bruttó 1 millió forintos pénzjutalommal, a Cziffra György Fesztivál emlékplakettjével és oklevelével jár. Idén ebben a díjban Balogh Ádám zongoraművész és Sárközy Lajos hegedűmészművész, prímás részesült. A díjakra a Cziffra Fesztivál felhívása szerint művészeket, kulturális szakembereket lehetett jelölni.

A Cziffra Fesztivál díjazottjait szakmai zsűri választotta ki

Idén a felhívásra rekordszámú jelölés érkezett. A döntést öttagú szakmai zsűri hozta meg. A zsűri tagja volt Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ igazgatója; Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, a Concerto Budapest zeneigazgatója; Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója; Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál és -emlékév művészeti vezetője. A zsűri elnöke. Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora volt.

A Cziffra Fesztivál a legfiatalabbakra is gondol, akiket alma materük jelöl a díjakra. A Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség-díja évente 2 fiatalnak ítélhető oda 18 éves korig a főváros X. és XIII. kerületi önkormányzatának támogatásával. Az Ifjú Tehetség-díj személyenként bruttó 300 ezer forint pénzjutalommal és elismerő oklevéllel jár.

A XIII. kerület díjazottja Tichiti Emma Barka (cselló), a X. kerület megosztott díjazottja Bakos Evelin (cselló) és Szegvári Roland (kürt). Az összegzés felidézi, hogy a Cziffra100 koncertjeiről a cziffra100.com weboldalon és Facebook-oldalán tájékozódhatnak. A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően valósul meg. A Cziffra György Fesztivál kiemelt szponzora az MVM.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet