Két magyar startup vállalkozás, a Banding és a Photon elindította közös szolgáltatását, a Dalok bentre projektet, aminek keretében különleges, zárt körű koncerteket szerveznek ismert hazai előadókkal. 

A közösségek összetartása is fontos

Noha az Artisjus és az EJI nemrég kihirdette, kinek és mennyi támogatást ad az előadók közül. Nagy felháborodást okozott legfőképpen Majka kirohanása miatt. Ezt követte Lovasi, majd az Artisjus elnökének reakciója is és a rapper interjúja. Azonban a koronavírus-járvány okozta jelenlegi helyzetben különösen fontos a közösségek összetartása, legyen szó egy baráti társaságról vagy akár egy vállalatról.

Erre kínál a Dalok bentre projekt hasznos eszközt. A Banding és a Photon közös kezdeményezése exkluzív, privát közösségi élményt ad, amit a videókonferenciának köszönhetően együtt élhetnek át a résztvevők. A zárt körű, online koncertekre a cégeken kívül baráti társaságok jelentkezését is várják a szervezők.

A Meet & Greet események mintájára működő program során a megrendelők online találkozhatnak kedvenc előadójukkal, a kizárólag számukra közvetített privát koncert mellett így egy felejthetetlen beszélgetésnek is részesei lehetnek.

A Dalok bentre weboldalán már elérhető a projekthez csatlakozott zenészek listája, akik között olyan előadók is megtalálhatóak, mint a Bohemian Betyars, Csorba Lóci (Lóci játszik), a friss lemezzel jelentkező Fran Palermo, az Ivan & the Parazol vagy éppen Odett. A szervezők természetesen folyamatosan várják további zenészek jelentkezését is.

Szesztay David
Szesztay Dávid / Fotó: A Zenész Hivatalos Facebook-Oldala

A kezdeményezést Szesztay Dávid zenész első szólólemezének címével is támogatta, a csapat ugyanis tőle kölcsönözte a projekthez a beszédes projekt elnevezését.

Koncert Nektek

„Ezekben a napokban azzal tehetünk a legtöbbet járvány megfékezéséért, ha otthon maradunk. Home office-ból dolgozunk, az ismerőseinkkel online találkozunk. Azonban ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a szórakozásról, a közösségi élményekről, a zenéről” – mesélt az ötlet eredetéről Volom Sári, a Photon alapítója és CEO-ja.

Volom Sari Photon Dalok Bentre
Volom Sári, A Photon Alapítója / Fotó: Volom András

A projekt célkitűzése, hogy az otthon maradás és a social distancing ne jelentse a társasági élmények teljes nélkülözését. Ennek érdekében társult a Photon és a Banding zenei partnerkereső platform csapata, akik sikeres nemzetközi piacokra való belépés lehetőségét nyújtják zenekaroknak és DJ-knek. A Banding biztosítja az előadók és zenészek bázisát.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A zene – és úgy összességében a művészet – vészhelyzettől függetlenül nagyon fontos részét képezi egy társadalomnak, és azon belül a kultúrának[/perfectpullquote]

– hangsúlyozta ki Szendrey-Nagy Olivér, a Banding társalapítója.

Szendrey Nagy Oliver Banding Dalok Bentre
Szendrey-Nagy Olivér, A Banding Társalapítója / Fotó: Vajda Réka

Hozzátette, hogy “egy ilyen bizonytalan helyzetben, mint a mostani, még fontosabbak tudnak lenni ezek a kapaszkodók.”

Testközelben maradnak kedvenceink

A koncerteket a Photon profi stábja közvetíti, a stream jó minősége garantált, a nézők pedig testközelből követhetik az eseményt, akár egy meghitt klubkoncerten. Azzal a különbséggel, hogy az előadás interaktív beszélgetés is egyben, a résztvevők koncert közben csetelhetnek is a zenészekkel, akik a dalok között válaszolnak a kérdésekre, ezzel fokozva az exkluzivitás élményét.

Amikor először zenéltem egyedül streamelve, felhívták rá a figyelmem, hogy milyen keveset mosolygok, pedig ez a “normális” fellépéseken nem így szokott lenni. Hát, nem nagy élmény magamat a monitoron bámulni, mondtam. Abban a pillanatban rá kellett jönnöm, hogy bizony hihetetlenül hiányzik a produkciómból a közönség

– emelte ki Csorba Lóci.

Csorba Loci Jatszik
Csorba Lóci / Fotó: A Lóci Játszik Hivatalos Facebook-Oldala

“Nem azért «majomkodok», mert feltétlenül minden pillanatban oly’ fene nagy jókedvem van, hanem ha a közönség arcára mosolyt csalok, na, attól viszont tényleg fene nagy jókedvem lesz, és mindenki elégedetten megy haza. Ezért várom nagyon, hogy ne kommenteknek és lájkoknak kelljen zenélnem magamon kívül, hanem látható embereknek, arcoknak, mosolyoknak” – tette hozzá.

Az érdeklődők a weboldalon találhatnak információt a projekthez kapcsolódó zenészekről, majd e-mailben vehetik fel a kapcsolatot a szervezőkkel. Az árajánlat megküldését követően már csak az időpont egyeztetése marad hátra. Ezután nincs is több teendő: a megrendelő és az általa meghívott vendégek készülhetnek a koncertre, amit a csapat a Zoom alkalmazásán keresztül streamel.

Együtt a kultúráért és a koronavírus elleni küzdelemért

A projekt létrehozói a különleges online koncertek értékesítésével a koronavírus-járvány hatására nehéz helyzetbe került a hazai zenészeket és előadókat támogatják.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Jelenleg a zeneipar kilátásai elég borúsak. Nagyon úgy tűnik, hogy hosszú távon új berendezkedésre lesz szükség ahhoz, hogy fennmaradhassanak a zenekarok, előadók. Erre nagyon jó megoldás a Dalok Bentre, aminek köszönhetően a koncertfogyasztó – legyen az cég vagy rajongói társaság – úgy kap streamkoncertélményt, hogy közben a kedvenc zenekarai sem mennek tönkre” [/perfectpullquote]

– fejtette ki Vitáris Iván, az Ivan & the Parazol, az egyik legexportképesebb magyar zenekar frontembere.

Már a Spotify-on keresztül is adományozhatsz zenészeknek

A Spotify streamingszolgáltató alkalmazás lehetőséget biztosít az előadók és zenekarok számára, hogy pénzt gyűjtsenek a rajongóiktól. A befolyt összeget saját célra is felhasználhatják, a turnékból kimaradó társaiknak adományozhatják tovább vagy egy szervezet számára is odaadhatják, írja a BBC.

A szolgáltatás megvásárlásával azonban nem csak a magyar könnyűzenei kultúra életben maradását segíthetik elő a megrendelők, hanem a koronavírus elleni harcot is. A koncertekből származó bevétel 1% százalékát a Magyar Vöröskereszt számára ajánlják fel a projektben részvevő zenészei, valamint a Banding és a Photon csapata.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.