700 évvel azután, hogy Dante Alighieri költő-filozófust korrupciós ügybe került és bűnösnek kiáltották ki Firenzében, egyik leszármazottja, valamint egy jogászprofesszor felül szeretné vizsgáltatni az ügyét. A cél az lenne, hogy tisztázzák a költő nevét az egykori igazságtalan ítéletet illetően.

Dante Alighieri korrupciós ügyét tisztáznák

Dante Alighieri neve annak idején, az 1300-as években súlyos csorbát szenvedett, és ezt most szeretné kijavítani az egyik leszármazottja. Az Isteni színjáték szerzőjét hét évszázaddal ezelőtt korrupcióval vádolták meg és bűnösnek találták. Az ítélet – mivel nem jelent meg a törvényszéken – máglyahalál, emiatt el is kellett menekülnie szülővárosából, Firenzéből.

Dante Alighieri Isteni Szinjatek Korrupcius Ugy Leszarmazottai
Dante Alighieri 14. Századi Költő-Filozófus Attilio Roncaldier (1801-1884) Festményén, Ravennában / Fotó: Deagostini / Getty Images

Az egyik leszármazottja, az asztrofizikus Sperello di Serego Alighieri és egy jogászprofesszor, Alessandro Traversi 2021-ben azt szeretnék, ha az olasz bíróság tisztázná Dante nevét. A The Guardian cikke szerint úgy véli Sperello és Alessandro, hogy annak idején szerintük politikai célokból ítélték el (fehér guelfként a fekete guelfek leszámolásának áldozata lett). Az olasz törvények lehetőséget adnak rá, hogy régebbi ügyeket is újratárgyaljanak, éppen ezért szeretné a költő utódja, hogy felülvizsgálják a korrupciós vádat, és nyilvánítsák ártatlannak a költőt.

A Dantét elítélő hivatalnok leszármazottja is megjelenik

A tisztázás egy májusi konferenciával veszi majd kezdetét, a felszólalók között lesznek történészek, nyelvészek és jogászok is, valamint meghívták Cante de Gabrielli da Gubbiót, a Dantét elítélő firenzei hivatalnok egyik leszármazottját is.

Kapcsolódó cikk

Dante Alighieri egyébként éppen 700 évvel ezelőtt halt meg, ezért idén kiemelt figyelmet szentelnek az életművének és ünnepségsorozatot is terveznek a tiszteletére Olaszországban. Életéről pedig Pupi Avati forgat filmet.

Ezzel a filmmel el akarjuk mondani, hogy ki volt Dante: egyedülálló személyiség az irodalom és a kultúra világában

– fogalmazott Avati. A rendező azt is elmondta, hogy 17 éve tervezi a Dante-filmet.

A film forgatókönyve egyébként a humanista Giovanni Boccaccioa költő egykori életrajzírója Dante élete című műve alapján készült. Boccaccio az Isteni színjáték szerzőjének nagy csodálója volt. A forgatókönyvön számos ismert Dante-szakértő is dolgozott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet