Szerda reggel nyolc órakor, nyolcvanhárom éves korában gombosszegi otthonában elhunyt Nádas Péter, a modern magyar próza és a kortárs európai irodalom egyik legjelentősebb, legintellektuálisabb alakja.

Halála óráján tényleg egyedül marad az ember, ezt azonban a nyereség oldalán kell elkönyvelni.

A megrázó tényt a család kérésére közölték az író hivatalos közösségi oldalán, kiemelve, hogy a hozzátartozók a további tájékoztatásig teljes visszavonultságot kérnek a nyilvánosságtól és a sajtó munkatársaitól – számolt be róla a 24.hu. A Kossuth- és József Attila-díjas szerző, akit évtizedeken át az irodalmi Nobel-díj legesélyesebb magyar jelöltjei között tartott számon a nemzetközi kritika, nemcsak műveivel, hanem az emberi létezés mélyrétegeit vizsgáló, száraz és kompromisszummentes intellektusával is kitörölhetetlen nyomot hagyott.

A test és a történelem szigorú anatómiája: Nádas Péter szellemi öröksége

Az 1942-ben született alkotó gyermekkora a huszadik század legnehezebb történelmi traumáinak árnyékában telt: a háborús Budapest ostromát kisgyermekként élte át, míg szüleit korán elveszítette. Pályafutását nem a klasszikus akadémiai karrier, hanem a fotóriporteri és az újságírói munka alapozta meg, amely meghatározta későbbi, klinikai pontosságú megfigyelőképességét is. Az 1967-ben megjelent A Biblia című kötetével debütáló író hamar a cenzúra és a hatalmi kontroll hálójában találta magát, ám az elhallgattatás és a várakozás időszakai csak mélyítették szintetizáló alkotói erejét.

A hetvenes évek prózafordulatának, az úgynevezett Péterek nemzedékének kulcsfigurájaként Esterházy Péterrel és Hajnóczy Péterrel együtt alapjaiban reformálta meg a magyar nyelvmesélés hagyományát. Monumentális főművei, az Emlékiratok könyve és a tizennyolc éven át készülő Párhuzamos történetek olyan antropológiai mélyáramokat szabadítottak fel, ahol a testiség, a hatalom, a szexualitás és a történelem szorosan összefonódott. Nádas sosem kímélte az olvasót: a magyar kultúrában korábban tabusított témákat kendőzetlen, analitikus szigorral tárta fel, megalkotva a kortárs próza kihívást jelentő alapműveit.

Gombosszegi magány és a mulandóság varázstalanítása

A nyolcvanas évek közepétől a Zala megyei Gombosszeg csendjébe visszavonuló szerző szellemi sugárzása messze meghaladta az ország határait, különösen a német nyelvterületen vált a kortárs gondolkodás megkerülhetetlen viszonyítási pontjává. Életrajzi monumentuma, a kétkötetes Világló részletek nem csupán személyes emlékezetének foglalata, hanem a közép-európai polgárság és utópiák szigorú látlelete is volt.

Saját magamat, mint tünetet tárgyalom. Nem mulatságosan, ez kétségtelen, mert akkor az megint csak hazug, cinikus és olcsó lenne. Ilyesmit nem csinálok. Nem azért, mert jól nevelt vagyok, hanem mert rendelkezem az empátia képességével, bizonyos történelmi tapasztalattal, és úgy vélem, mindennek megvan a maga helye. A saját életemet például már csak szakmai okokból is képtelen vagyok tragikusként felfogni. Ez nem is lenne arányos, miután annyi tragédiát végignéztem. Sok minden történt velem, ez kétségtelen, de mindezt alapanyagként használom. Példatárként. Jellemzem a század, a családom, egy társadalmi osztály, vagy egy társadalmi utópia történetét. Én magam vagyok az egyetlen és legkézenfekvőbb anyag, amit fel tudok használni a munkámhoz

– mondta a 2017-es monumentális mű apropóján készült interjúban. Mint hozzátette: „Amíg élek, és a józan eszem megmarad, addig bizonyára reggel felkelek, elmegyek az asztalomhoz és valamit csinálok majd. De ilyen nagy formákat már biztosan nem, mert nincs hozzá több energiám. Az íráshoz energia kell, sok energia.”

A kortárs irodalom veszteségei sorában Nádas távozása hasonlóan mély űrt hagy maga után, mint amikor elhunyt Nádasdy Ádám, a magyar nyelvészet és műfordítás másik ikonikus nagysága.

A mulandóság kérdése egyébként sem elméleti lehetőségként, hanem közvetlen tapasztalatként kísérte végig az életét: az 1993-as szívinfarktusa után átélt klinikai halál élményét a Saját halál című munkájában dolgozta fel, patológusi hűvösséggel megfosztva a kimúlást a hamis pátosztól.

Utolsó éveiben is rendületlenül dolgozott gombosszegi íróasztalánál, figyelmeztetve a társadalmakat a háborúk tanulságainak elfeledésére és a klímaváltozás halálos fenyegetésére. Nádas Péter halálával a magyar és az egyetemes kultúra egy olyan rendkívüli tisztánlátó és megingathatatlan morális iránytűvel rendelkező alkotóját veszítette el, akinek művei generációk számára jelentik majd a megkerülhetetlen szellemi viszonyítási pontot.