Bejelentették, hogy érkezik egy David Bowie-demókollekció, kilenc számmal. A The Mercury Demos címet viselő kollekció a Space Oddity egy korai változatát is tartalmazza, írja az NME.

A dalokat 1969-ben vették fel élőben a zenész lakásában. Bowie énekel, gitározik és stylophone-ozik, de John Hutchinson is megjelenik gitárral és vokállal. Az új kollekció június 28-án érkezik, és összesen 10 dalt találhatunk majd rajta. Ebből egy pedig a Space Oddity egy korai verziója.

Már készülhetsz is a tavaszi outfitedre: Itt a Vans David Bowie tematikájú kollekciója

David Bowie népszerűsége nem csökkent három évvel a halála után sem. Bowie karrierje öt évtizedet ölelt fel. Így nem is csoda, hogy a világ továbbra is ikonikus zenészként emlékszik rá. Hamarosan érkezik David Bowie életéről szóló film, a Stardust, azonban – ahogy mi is írtunk róla -, az énekes dalaival nem találkozhatunk majd az alkotásban.


A kollekció többi darabja eredeti David Bowie-számok, mint például a Conversation Piece vagy az An Occasional Dream, illetve feldolgozások, például Roger Bunn Life Is A Circus dalának és Lesley Duncan Love Songjának.

Az egyik dal, a Janine esetében még a Beatles Hey Jude-jának dallama is feltűnik majd egy rövid szekcióban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.