Már egy éve annak, hogy a Twin Peaks folytatása, harmadik évada adásba került. David Lynch már is arra utalgat, még nem áll készen arra, hogy teljesen maga mögött hagyja ezt a világot. Miközben a Twin Peaks-rajongók már nagyon várják a Tuskó Lady-ről szóló dokumentumfilmet, még nagyobb izgalmat okozna, ha Lynch tényleg folytatná a sorozatot.

Hirdetés

Carrie Page karakterének története a 3. évad fináléjában a legizgalmasabb résznél ért véget. Amikor a rendezőt a részben életrajzi, részben emlékirat jellegű Room to Dream című könyve kapcsán arról kérdezték, tervezi-e a sorozat folytatását Page-dzsel, David Lynch a rá jellemző módon eléggé titokzatosan válaszolt. Azt mondta, hogy érzi a Twin Peaks újabb évadának “hívását, de sok a zavaró dolog.”

Azt nem fejtette ki, hogy mik ezek a zavaró dolgok pontosan.

Amit biztosan tudni lehet, hogy Lynch nem először célozgat a negyedik évadra a 2017-es záró epizód óta.

Tavaly novemberben, amikor egy esetleges folytatásról kérdezték, ezt felelte:

Soha ne mondd, hogy soha.

Bár Lynch kissé homályosan fogalmaz, régi tettestársa, Kyle McLachlan, többet elárult a Twin Peaks-be való újabb visszatérés ötletéről.

David Lynch és Kyle McLachlanFotó: David Crotty / Patrick McMullan / Getty Images

Deadline-nak ezt nyilatkozta: “Úgy vélem, az ilyesfajta dolgok minden bizonnyal lehetségesek. Szerintem igazából csak Davidre várunk, hogy megszülessen az ötlet szikrája a fejében, hogy folytassuk. Klassz utazás lenne. Mindent eldobnék, hogy ezt csinálhassam.”